museum-digital
CTRL + Y
hu

Héraklész

"Héraklész (görög betűkkel: Ἡρακλῆς; újgörögösen: Iraklísz; latinosan Hercules; magyarosan: Herkules), születési nevén Alkaiosz (Ἀλκαῖος) görög mitológiai hős, Zeusz és Alkméné tirünszi királyné gyermeke. Kaiszareiai Euszebiosz számításai szerint i. e. 1264-ben született, és i. e. 1226-ban halt meg. Ez a számítás sokáig nagyon korai időpontnak tűnt, de a trójai háborúra vonatkozó mai ismereteink szerint inkább meglepően pontos.

A görög mondavilág egyik legismertebb alakja ma is. Ellentmondásos figurája a mitológiának, személyisége és legendáriuma összetett: szinte minden mondakörben megjelenik, és mintegy összefogja, összeköti a bronzkori görögföld meséit. Ezek közt van a thébai mondakör, a kalüdóni regék, Mükéné, Argosz, Trója és Pülosz is. Ezek a kapcsolatok kiválóan elhelyezik Héraklészt a bronzkori görög regék időrendjében: Thébaiban akkor nősült, amikor a Hetek hadjárata után Kreón lett a király, de még az előtt, hogy az epigonok háborújában végül elfoglalták volna. Egyidős Tüdeusszal és Thészeusszal, kissé idősebb a következő generáció trójai hőseinél. Zeusz kedvelt fiaként végül elnyerte a halhatatlanságot és az olümposzi istenek kapusa lett." - (hu.wikipedia.org 19.10.2019)

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

Ábrázolás Héraklész
Készítés / Kiadás Johan Teyler (1648-1699) ()
Készítés / Koncepció megalkotása François Girardon (1628-1715) ()
Készítés Monnaie de Paris ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Ostkelten ()
Készítés / Említés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] I. Szeleukosz szeleukida uralkodó (-358--281) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] I. Antigonosz makedón király (-0382--0301) ()
Készítés / Koncepció megalkotása Bartolomeo Ammannati (1511-1592) ()
Kiadás / Sokszorósító nyomólemez készítése Abraham Bloteling (1640-1690) ()
Kiadás / Sokszorósító nyomólemez készítése Pieter Nolpe (1612-1651) ()
Kiadás / Sokszorósító nyomólemez készítése Philippe Thomassin (1562-1622) ()
Kiadás / Sokszorósító nyomólemez készítése Laurent Cars (1699-1771) ()
Kiadás / Sokszorósító nyomólemez készítése Pieter van Gunst (1659-1732) ()
Kiadás Pitten, Jan ()
Vázlat készítése / Koncepció megalkotása / Rajz készítése Pietro da Cortona (1596-1669) ()
Vázlat készítése Perino del Vaga (1501-1547) ()
Vázlat készítése / Sokszorósító nyomólemez készítése Gian Giacomo Caraglio (1500-1570) ()
Vázlat készítése / Sokszorósító nyomólemez készítése / Rajz készítése Pietro Aquila (1630-1692) ()
Vázlat készítése Lüszipposz (-390-) ()
Vázlat készítése Louis Lafitte (1770-1828) ()
Vázlat készítése Andrea Appiani (1754-1817) ()
Vázlat készítése Clovio, Giulio ()
Ábrázolás Omphale ()
Ábrázolás Amor ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Saturn (Gott) ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Minerva ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Vulcanus ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Venus ()
Ábrázolás Apollón ()
Ábrázolás Hermész ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Iuppiter ()
Ábrázolás Alkméné ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Pszükhé ()
Ábrázolás Hadész ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Neptunus ()
Ábrázolás Hydra [Fabeltier] ()
Ábrázolás Akhelóosz ()
Ábrázolás Diomédész ()
Ábrázolás Déianeira ()
Ábrázolás Héliosz ()
Ábrázolás Nessos ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Antaiosz ()
Ábrázolás Mars ()
Ábrázolás Gérüón ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Salamon zsidó király ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Ceres ()
Ábrázolás Péleusz ()
Ábrázolás Thetisz ()
Ábrázolás Medusa ()
Ábrázolás Gaia [Göttin] ()
Ábrázolás Jole ()
Ábrázolás Prométheusz ()
Ábrázolás Artemisz ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Bacchus ()
Ábrázolás Faunus (Mythologie) ()
Ábrázolás Hero ()
Ábrázolás Leander ()
Ábrázolás Syrinx (Mythologie) ()
Ábrázolás Keresztelő János ()
Ábrázolás József ()
Ábrázolás Szűz Mária ()
Ábrázolás Jézus Krisztus ()
Ábrázolás Akhilleusz ()
Ábrázolás Hektór ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Dionüszosz ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Zeusz ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Pallasz Athéné ()
Ábrázolás / Megrendelés III. Gordianus római császár (225-244) ()
Ábrázolás kentaur ()
Ábrázolás Homérosz ()
Ábrázolás Romulus és Remus ()
Ábrázolás de Chartres, Jeanne ()
Ábrázolás Erató ()
Ábrázolás Niobé ()
Ábrázolás Alkeste ()
Ábrázolás Ianus ()
Ábrázolás Iolaos ()
Ábrázolás Holofernes ()
Ábrázolás József ()
Ábrázolás Amphitrité ()
Ábrázolás Enceladus ()
Ábrázolás Roma (Mythologie) ()
Ábrázolás Africa ()
Ábrázolás Caius Antius Restio ()
Ábrázolás / Megrendelés I. Napóleon (1769-1821) ()
Ábrázolás / Megrendelés XIII. Lajos francia király (1601-1643) ()
Ábrázolás / Megrendelés IV. Henrik francia király (1553-1610) ()
Ábrázolás Eiréné (istennő) ()
Ábrázolás Patroklosz ()
Ábrázolás Amphitrüón ()
Festmény készítése / Koncepció megalkotása Barend Graat ()
Festmény készítése Pieter Symonsz. Potter (1597-1652) ()
Festmény készítése / Koncepció megalkotása Guido Reni (1575-1642) ()
Festmény készítése Nicolas Vleughels (1668-1737) ()
Festmény készítése Étienne Jeaurat (1699-1789) ()
Festmény készítése / Koncepció megalkotása François Lemoyne (1688-1737) ()
Festmény készítése Adolf Frey-Moock (1881-1954) ()
Festmény készítése / Koncepció megalkotása Kereszténydemokrata Unió (1661-1722) ()
Festmény készítése / Koncepció megalkotása Charles Le Brun (1619-1690) ()
Festmény készítése Charles-Antoine Coypel (1694-1752) ()
Festmény készítése / Koncepció megalkotása Guercino (1591-1666) ()
Festmény készítése / Koncepció megalkotása Lodovico Carracci (1555-1619) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Aegidius Sadeler (II) (1570-1629) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Kiadás Matthijs Pool (1676-1740) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Nicolas Beatrizet (1507-1577) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Giuseppe Niccolò Vicentino (1510-1540) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Faucci, Carlo ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Johann Sadeler (I) (1550-1600) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Cornelis Bloemaert II (1603-1692) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Kiadás Pieter van den Berge (1659-1737) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jacob Bos (1520-1580) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Braeu, Nicolaus ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Leonard Thiry (1530-1550) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Simon Thomassin (1655-1733) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Gilles Rousselet (1610-1686) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Joseph-Marie Vien (1716-1809) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Johan Wierix (1549-1620) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Kiadás Louis Surugue (1686-1762) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Kiadás Etienne Fessard (1714-1774) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Cornelis Cort (1533-1578) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jakob Matham (1571-1631) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Pieter van der Heyden (1530-1572) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jan Harmensz. Muller (1571-1628) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jan Gossaert (1478-1532) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Kiadás Philipp Galle (1537-1612) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jakob de Gheyn II. (1565-1629) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Pieter Maes (1560-) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Rajz készítése Carlo Cesio (1626-1686) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Etienne Dupérac (1520-1604) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Giuseppe Zocchi (1711-1767) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Cesari, J. A. ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Karl Remshard (1678-1735) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Giovanni Cesare Testa (1630-1655) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Bernard Baron (1696-1762) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Robert Hecquet (1693-1775) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Chevalier, Nicolas ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Michel Dorigny (1616-1665) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Koncepció megalkotása / Kiadás Etienne Delaune (1518-1583) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Kiadás Louis Desplaces (1682-1739) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Bartholomeus Dolendo (1571-1526) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jean-Baptiste Michel (1748 -1804) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jean-Claude Richard de Saint-Non (1727-1791) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Koncepció megalkotása / Kiadás Daniel Marot (der Ältere) (1661-1752) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Claude Duflos (1665-1727) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Lukas Kilian (1579-1637) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Michel Lasne (1590-1667) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Koncepció megalkotása Jacopo Guarana (1720-1808) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Ugo da Carpi (1480-1532) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Vázlat készítése "Meister mit dem Würfel" ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Lante, Guiseppe ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Koncepció megalkotása / Rajz készítése Gaspari, Pietro ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Giambattista Fontana (1541-1587) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Philibert Bouttats (-1722) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Diana Scultori (1547-1612) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Agostino Veneziano (1490-1540) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Adamo Scultori (1530-1585) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Giulio Antonio Bonasone (1498-1574) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Vico, Enea ()
Rajz készítése Magni, Giuseppe ()
Rajz készítése / Vázlat készítése / Sokszorósító nyomólemez készítése François Perrier (1590-1650) ()
Rajz készítése / Kiadás Simon Jansz. (tätig um 1565) Kies ()
Rajz készítése Bähr, E. A. ()
Rajz készítése / Sokszorósító nyomólemez készítése Bernard Picart (1673-1733) ()
Rajz készítése / Koncepció megalkotása Michiel Coxcie (1499-1592) ()
Rajz készítése Elliger (1666), Ottmar ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Héraklész ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Ábrázolás Iuno Regina ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mercurius ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Orthosz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Amor ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Atlasz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Ábrázolás Diana ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Plutosz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Ábrázolás Khronosz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Brettii ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Giovanni da Bologna (1529-1608) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Antonio Susini (-1624) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Ábrázolás Victoria (Mythologie) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] hippokamposz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Sarolta Auguszta württembergi királyné (1766-1828) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Friedrich von Württemberg-Neuenstadt (1615-1682) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Charles Patin (1633-1693) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Simon Studion (1543-1605) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Ernst von Sieglin (1848-1927) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kerberosz ()
Megrendelés / Ábrázolás / Említés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Készítés III. Alexandrosz makedón király (-0353--0326) ()
Megrendelés Gaius Numitorius ()
Megrendelés Q. Pomponius Musa ()
Megrendelés M. Acilius M. F ()
Megrendelés C. Antius Restio ()
Megrendelés C. Vibius Varus ()
Megrendelés M. Eppius ()
Megrendelés C. Publicius ()
Megrendelés M. Volteius M. f. ()
Megrendelés C. Cluvius Saxula ()
Megrendelés C. Fonteius ()
Koncepció megalkotása / Vázlat készítése Bartholomeus Spranger (1546-1611) ()
Koncepció megalkotása / Sokszorósító nyomólemez készítése / Rajz készítése Gérard de Lairesse (1640-1711) ()
Koncepció megalkotása Bartolommeo Bandinelli (1493-1560) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Raffaello Sanzio (1483-1520) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Pompeo Batoni (festő) (1708-1787) ()
Koncepció megalkotása Friedrich Sustris (1540-1599) ()
Koncepció megalkotása Karel van Mander (1548-1606) ()
Koncepció megalkotása / Vázlat készítése / Sokszorósító nyomólemez készítése Jean Lepautre (1618-1682) ()
Koncepció megalkotása Frans Floris (1517-1570) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Tiziano Vecellio (1488-1576) ()
Koncepció megalkotása / Kiadás / Sokszorósító nyomólemez készítése Hendrik Goltzius (1558-1617) ()
Koncepció megalkotása Jacob Floris (1524-1581) ()
Koncepció megalkotása Maarten van Heemskerck (1498-1574) ()
Koncepció megalkotása Heinrich Aldegrever (1502-1555) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Annibale Carracci (1560-1609) ()
Koncepció megalkotása Onofrio Panvinio (1530-1568) ()
Koncepció megalkotása Nicolaes Moeyaert (1592-1655) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Pietro Testa (1611-1650) ()
Koncepció megalkotása / Vázlat készítése Peter Paul Rubens (1577-1640) ()
Koncepció megalkotása / Rajz készítése René Charpentier (1680-1723) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Simon Vouet (1590-1649) ()
Koncepció megalkotása Louis Fabritius Dubourg (1693-1775) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Agostino Carracci (1557-1602) ()
Koncepció megalkotása / Rajz készítése Rosso Fiorentino (1495-1540) ()
Koncepció megalkotása Baldassare Peruzzi (1481-1536) ()
Koncepció megalkotása / Rajz készítése / Vázlat készítése Giulio Romano (1499-1546) ()

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Héraklész
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] "Maler von Villa Giulia M 482" ()
Készítés Jenaer Maler ()
Készítés / Említés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] I. Szeleukosz szeleukida uralkodó (-358--281) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] I. Antigonosz makedón király (-0382--0301) ()
Készítés / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Ostkelten ()
Vázlat készítése / Koncepció megalkotása Lorenzo Loli (1612-1691) ()
Vázlat készítése Georg Friedrich List (Maler) ()
Ábrázolás / [Kapcsolódó személyek/ intézmények] Dionüszosz ()
Ábrázolás Alkméné ()
Ábrázolás Amphitrüón ()
Írott/szerzett mű alkotása Hugo von Hofmannsthal (1874-1929) ()
Festmény készítése Jan Maurits Quinkhard (1688-1772) ()
Festmény készítése Johann Melchior Roos (1663-1731) ()
Festmény készítése Manfred Pietsch (1936-2015) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Johann Ludwig Blok ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Koncepció megalkotása Albrecht Altdorfer (1480-1538) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Scherm, Laurens ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Gabriel Ehinger (1652-1736) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jacobus Houbraken (1698-1780) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jan de Bisschop (1628-1671) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Jakob Wilhelm Heckenauer (1696-1738) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Faucci, Carlo ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Anny Schröder-Ehrenfest (1898-1972) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Hieronymus Hopfer (1500-1550) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Johann Sadeler (I) (1550-1600) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Melchior Küsel (1626-1684) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Koncepció megalkotása Heinrich Aldegrever (1502-1555) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése / Rajz készítése Pietro Aquila (1630-1692) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Agostino Veneziano (1490-1540) ()
Sokszorósító nyomólemez készítése Giovanni Battista Piranesi (1720-1778) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Héraklész ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Zentralhalle (Zeitz) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Törökök ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Medusa ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Alkésztisz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Landesgewerbemuseum Stuttgart ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Omphale ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Említés / Készítés III. Alexandrosz makedón király (-0353--0326) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Ábrázolás Zeusz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Antiochus I. von Kommagene (91-31 v. Chr.) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Iuppiter ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Alfred Nicolovius (1806-1890) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Antaiosz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] lernéi Hüdra ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Antaios ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Joseph von Sachsen-Altenburg (1789-1868) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Giampietro Campana (1808-1880) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Néreusz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Karl Wilhelm Göttling (1793-1869) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mänade ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Iolaos ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Minerva ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Etruszkok ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Déianeira ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Nessos ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] szatír ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Pán ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] / Ábrázolás Pallasz Athéné ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Bacchus ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Apollón ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Diana ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mars ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Mercurius ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Saturn (Gott) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Héphaisztosz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Iuno Regina ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Amor ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] hippokamposz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Apellész (-370--306) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Thészeusz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Minótaurosz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Kerberosz ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Victoria (Mythologie) ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Sol Invictus ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Amor ()
[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Thanatosz ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Adriaen van der Werff (1659-1722) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Pompeo Batoni (festő) (1708-1787) ()
Koncepció megalkotása Friedrich Sustris (1540-1599) ()
Koncepció megalkotása Francesco Santurini (1627-1682) ()
Koncepció megalkotása / Festmény készítése Annibale Carracci (1560-1609) ()
Koncepció megalkotása Giulio Romano (1499-1546) ()
Koncepció megalkotása / Rajz készítése Francesco Fanelli (1590-1653) ()