Album a Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkáiról.
Kis-Balaton védőrendszer építési munkái
![Elárasztott Kis-Balaton (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638218-dm_tk_24110216/elarasztott_kis-balaton/200w_elarasztott-kis-balaton-638218-040812.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Kazetta-leeresztő működés közben (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638217-dm_tk_24110215/kazetta-leereszto_muekoed/200w_kazetta-leereszto-muekoedes-koezben-638217-641117.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Elárasztott kazetta (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638216-dm_tk_24110214/elarasztott_kazetta/200w_elarasztott-kazetta-638216-241068.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Vízszintszabályozó műtárgy építés közben (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638215-dm_tk_24110213/vizszintszabalyozo_muetar/200w_vizszintszabalyozo-muetargy-epites-koezben-638215-457393.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Betonvasszerelés (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638214-dm_tk_24110212/betonvasszereles/200w_betonvasszereles-638214-141277.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Zsaluzás (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638213-dm_tk_24110211/zsaluzas/200w_zsaluzas-638213-359330.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Zsaluzás (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638212-dm_tk_24110210/zsaluzas/200w_zsaluzas-638212-446837.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Kazetta-leeresztő (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638211-dm_tk_2411029/kazetta-leereszto/200w_kazetta-leereszto-638211-203361.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Kazetta-beeresztő vasalása (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638210-dm_tk_2411028/kazetta-beereszto_vasalas/200w_kazetta-beereszto-vasalasa-638210-869392.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Vízszintszabályozó műtárgy zsaluzása (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638209-dm_tk_2411027/vizszintszabalyozo_muetar/200w_vizszintszabalyozo-muetargy-zsaluzasa-638209-686236.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Belvízcsatorna építése (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638208-dm_tk_2411026/belvizcsatorna_epitese/200w_belvizcsatorna-epitese-638208-306159.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Kazetta-leeresztő vasalása (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638207-dm_tk_2411025/kazetta-leereszto_vasalas/200w_kazetta-leereszto-vasalasa-638207-412275.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Kazetta-leeresztő zsilip vasalása (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638206-dm_tk_2411024/kazetta-leereszto_zsilip_/200w_kazetta-leereszto-zsilip-vasalasa-638206-186138.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Billenő-tábla csapágy beemelése (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638205-dm_tk_2411023/billeno-tabla_csapagy_bee/200w_billeno-tabla-csapagy-beemelese-638205-075344.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Alapgödör kiemelése vákuumos víztelenítés mellett (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638204-dm_tk_2411022/alapgoedoer_kiemelese_vak/200w_alapgoedoer-kiemelese-vakuumos-viztelenites-mellett-638204-333409.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
![Eredeti állapot (Kis-Balaton védőrendszer)](https://asset.museum-digital.org/hu-ke/images/114/638203-dm_tk_2411021/eredeti_allapot/200w_eredeti-allapot-638203-185317.jpg)
Fotó a "Kis-Balaton védőrendszer I. ütem építési munkái" című fotóalbumból. A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és a Kis-Balaton között, a mai, tágabb értelemben vett Kis-Balatont a Balatonhoz számították. A Balaton átlagos vízmélysége és térfogata a XVIII. század vége óta a felére csökkent. Ebben nagy szerepe volt az 1863-ban megépített Sió-zsilipnek és a Balaton déli partján futó vasútvonal miatt végzett szabályozási munkáknak. Ezek eredményeként a Kis-Balaton magasabban fekvő részei szárazra kerültek, a terület vízborítást csak a Zala árvizeikor kapott. Az 1920-as években a Zala árvízvédelmi töltéseivel gyakorlatilag a folyó árvizeit is kizárták a Kis-Balatonból. Ezt követően a csatornarendszer kialakításával megkísérelték a talajvízszintet csökkenteni, illetve szabályozni annak érdekében, hogy a területen mezőgazdasági tevékenységet lehessen folytatni. Ezek a munkálatok az 1960-as évekig tartottak, eredményre azonban nem vezettek. A vízterület fontos szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szerves anyag tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. A szabályozási folyamatok miatt a XX. század közepére a Kis-Balaton fokozatosan elvesztette szűrő funkcióját, aminek a Balaton fokozott és gyors vízminőség romlása lett a következménye, mivel a Zala már nem a Kis-Balaton mocsaras térségében, hanem a Keszthelyi-öbölben rakta le hordalékát, ami az öböl sajátos áramlási viszonyai miatt nagyrészt ott is maradt. Mindeközben a mezőgazdasági termelés növekedése miatt fokozódott a területen a kémiai és biológiai szennyezés, kibocsátás. Az ökológiai katasztrófa elkerülésének érdekében az 1970-es években a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kidolgozott egy tervet a „Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer” kiépítésére, ami a Kis-Balaton újbóli mesterséges elárasztását, a mocsárvilág rehabilitációját foglalta magában. Alapgondolata az volt, hogy a hajdan öbölként, illetve mocsárként létezett Zala-völgy ismételt elárasztásával kialakuló mocsaras-nádas terület a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza. A világon egyedülálló vízvédelmi rendszerrel az eddig a Balatonban – főleg a Keszthelyi-öbölben – lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezzük át. Ez a megoldás a mintegy 200 évvel ezelőtti, természetes állapothoz hasonlító viszonyokat állít elő. A munka két ütemben valósult meg: az első ütem, az 1870 hektár területű Hídvégi tó kialakítása 1985-re, a második ütem, a 5000 hektáros Fenéki tó elárasztása lényegében a 2000-es évek közepére készült el. A területen komoly védőgát és átemelő-rendszer valósult meg. A Zala vize tervezett módon kanyarog végig a területen.
[Last update: ]