Van valaki, aki könnyűvé tesz mindent, amit addig lehetetlennek hittünk: Paolo Veronese. Alighanem ő az egyetlen, aki átlátta a Természet titkait - magasztalta a nagy elődöt Delacroix. Való igaz, fölényes virtuozitásban, könnyed eleganciában a festészet története során talán egyedül Tiepolo vehette fel a versenyt Veronésével. Tobzódott a formai rafinériákban, mégis megmaradt klasszikus szelleműnek: színei kristályos tisztaságú, világos harmóniát teremtenek; a terek tágasak és fényben fürödnek; színpompás báli kavalkádjai mélyén pedig kiegyensúlyozott szerkezeti váz rejlik. És ha másokat több vers és szobor dicsőített is, talán nem volt festő, akinek közvetlen hatása nagyobb lett volna a következő századokban. A hiúzprémmel szegett, pazar köpenyben pózoló ifjú képmása nem csak Veronese zsenijének adja sűrű esszenciáját, hanem az arisztokratikus kulturális közegnek is, amely ennek a művészetnek a melegháza volt. A szerkezet látszólag végtelenül egyszerű, a kivitelezés is magától értetődőnek tűnik, pedig megannyi apró fortély teremti meg a vitathatatlan autoritás légkörét a férfi körül. Nyílt és egyenes tekintetében, fesztelen tartásában - ahogy azt a korabeli értekezések az ambíciózus udvari embereknek tanácsolták - a hanyag elegancia eszménye testesül meg. A karakter a gesztusokban mutatkozik meg, hirdeti a festő, amiképp modelljéről, úgy magáról is: a magabiztos, erőteljes, mégis oldott festésmód olyan jellemet sugall, aki az anyag feletti abszolút uralomra született. Vécsey Axel
en
