Viski Károly Múzeum Kalocsa
- Brossúra
- Röplap
- Zászlódarab
- Harta-Miklapuszta régészeti lelőhelyről szóló jelentések másolata 1. urnasíros temető2. Honfoglalás kori sírok Mikla, Szőlő mellett
- Harta-Szülei lyuk leletmentő ásatásának 1:100-as méretarányú összesítő térképe
- A 2002. évi terepbejárások során bemért GPS pontok koordináta-jegyzéke
- Vígvár - Téglavető (Veselé-Tehelňa) bronzkori földvárban előkerült tárgyakra vonatkozó ajándékozó levél, valamint a lelőhely fotója
- Harta-Szülei lyuk leletmentő ásatás digitális térképezése I.
- Harta-Weierhivl régészeti lelőhely bronzkori kerámialeleteinek kerámiatechnológiai vizsgálata
- Dunapataj Szent Tamás domb középkori templom és temető. Fotódokumentáció
- Kőhegyi Mihály jelentése Fajsz-Kétágköz szarmata telepének és avar temetőjének feltárásáról
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok-Garáb. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Kalocsa-Szentháromság tér leletmentő ásatás teljes dokumentációja
- Miske külterületének régészeti bejárása - 2011 terepen használt térképek
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás ásatási naplója II.
- D. Szabó Kálmán 2012. december 5-én Kecskemétről áthozott anyagában talált térképvázlatok és azok másolatai.
- Jelentés a Hajós-Sandberg lelőhelyen végzett leletmentésről.
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) - rajzdokumentációja -1997
- Lelőhelybejelentő adatlap Harta-Tuskóföld K. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Kalocsa- Kőégető puszta leletmentő ásatás digitális térképezése II
- Jelentés terepbejárásról: Harta-Hamuhalom. (másolat a KJM régészeti adattárából)
- Jelentés az 51-es főút Solt- Harta-Dunapataj közötti út nyomvonalának régészeti terepbejárásáról
- Jelentés a Dunapataj Petőfi Tsznél végzett helyszíni szemléről
- Dusnok - Vajasfok régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Jelentés Bátya határában létesítendő halastó területén történt régészeti bejárásról
- Harta-Weierhivl leletmentő ásatás ásatási naplója
- Vadász Éva 1966.évben Kalocsa környékén végzett terepbejárásról készült nyilvántartó kartonok másolatai
- Harta-Weierhivl leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja
- A kalocsai Nagyszeminárium állatcsontanyagának vizsgálata
- Jelentés Miske - Sapka domb környékének régészeti bejárásáról
- Lelőhelybejelentő adatlap, Fajsz Őntözött Terület. Másolat a KJM régészeti adattárából.
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Alsó-Paprikaföld
- Öregcsertő külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Elsődleges leletfeldolgozás
- Harta-Freifelt "A" terület leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja
- (Bátya) Fajsz- Fok lelőhelyen elterülő bronzkori telepről készült jelentés másolata
- Géderlak-Vörös-hát 72705 lh. Dunapataj 2. lhMNM NÖK megelőző feltárás - feldolgozási dokumentáció
- Harta-Gátőrház II. ütemének eredeti 1:100-as méretarányú összesítő térképe
- Harta-Gátőrház I. ütemének leletmentő ásatásának digitális térképezése
- Jelentés a Foktő - Zuhagó-dűlőben végzett próbafeltárásról (másolat a KJM régészeti adattárából)
- A honfoglalás kori köznép temetője Homokmégyen című időszaki kiállítás vezetője
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatásának 1:100-as méretarányú összesítő térképe
- Nemesnádudvar határában fekvő régészeti lelőhelyekről szóló jelentések másolata
- Harta-Weierhivl leletmentő ásatás geodéziai adatai
- Harta - Külső Tuskó föld régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Szakmár-Kisülés ásatási dokumentációja
- Besenczi Sándor jelentése a Dunapataj-Parrag dűlőben fekvő régészeti lelőhelyről
- Foktő-Kis-Tó sarok 72707. lh. Dunapataj I. lh. MNM NÖK megelőző feltárás - feldolgozási dokumentáció
- Vadász Éva terepbejárása a Kalocsai Sárközben. Különböző lelőhelyazonosítók összevetése a terepbejárás sorrendjében.
- Harta-Szülei lyuk leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja II.
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Cirokhát
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás geodéziai adatai IV.
- Szakmár-Kisülés. Repromásolatok az 1975. évi ásatásról.
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás ásatási naplója I.
- Schill Tamás jelentése a Dunapataj határában fekvő régészeti lelőhelyekről
- Történeti tájhasználat a Felső-Kiskunsági szikes tavak területén.
- Harta-Gátőrház II. ütemének leletmentő ásatásának digitális térképezése
- Szakmár község külterületének szisztematikus régészeti bejárása - Terepen használt térképek, egy darab tisztázott példány
- Szakmár-Kisülés régészeti lelőhelyen végzett régészeti kutatómunka összefoglalója 1974-1975
- Öregcsertő határában 1955-1968 között végzett terepbejárásokról és leletmentésekről készült jelentések másolata, valamint Dunapataj - Petőfi Tsz és Homokmégy Hi
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás geodéziai adatai II.
- Császártöltés-Középcsala, Csalaegyház Árpád-kori és középkori templomának ásatási dokumentációja
- Foktő-Baráka iparvágány építésének régészeti szakfelügyeletéhez kapcsolódó dokumentumok: Tervezői nyilatkozat, Műszaki leírás, Vállalkozási szerződés.
- Kalocsa-Foktő -Baráka saját célú vágány létesítése 2011. évi szakfelügyeleti dokumentációja
- Homokmégy- Halom régészeti lelőhely honfoglalás kori leleteiről készült jelentések másolata
- A Biczó Piroska által készített leltár a régészeti gyűjteményről, illetve a kecskeméti Katona József múzeumban őrzött tárgyaktól
- Vadász Éva és Vékony Gábor leltározása 1964-ből
- Vadász Éva szakdolgozatának táblafotói
- Szakmár-Kisülés régészeti lelőhelyen végzett régészeti kutatómunka. Ásatási napló és objektumleírások 1975
- Kalocsa- Szentháromság tér leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja III - 1999-2000
- Harta - Gátőrház régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Drágszél Öregcsertő, Homokmégy községek szisztematikus régészeti bejárása -terepbejárási napló
- Harta-Szarkási tó (51-es út 95 km) leletmentő ásatásának fotódokumentációja
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás pauszrajzai II.
- Harta - Weierhivl régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Kalocsa-Bátyai út Tesco Áruház ásatási dokumentációja. Jelentés, Ásatási napló, objektumlapok
- Harta-Freifelt 10. századi temető feltárásának ásatási naplója 2002. júl. 24-31.
- Kőhegyi Mihály jelentése Fajsz-Oroszpusztán talált 1623-as pénzérméről
- Hajós határában lévő régészeti lelőhelyek áttekintése
- A Fajsz-Kovácshalom lelőhelyen talált XVII. Sz.-i éremleletről Zaloty Elemér által készített jelentés
- Jelentés középkori templom körüli temető előkerüléséről Dunapataj - Szent Tamás dombon
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) rajzdokumentáció- 1998
- Kustár Rozália: The Profane and/or the Sacred: the interpretation of seven pits from Harta-Weierhivl, Hungary.
- Kalocsa, Tomori u. 48. sz. alatti telke n pinceásáskor végzett leletmentésről készült jelentés és eredeti dokumentáció
- Jelentés Érsekhalma-Hild bronzkori földvár mellett végzett leletmentésről (másolat a KJM régészeti adattárából)
- Hajós-Pincefalu-Vízmű avar temető leletmentésének ásatási dokumentációja
- Harta - Freifelt régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Géderlak község régészeti terepbejárása. Térképek
- Vadász Éva 1965-1966.szakdolgozatához készített fotótábláinak rajzos vázlatai
- Császártöltés Rigó tanya bronzkori lelőhely lelőhelybejelentő adatlapja
- Vadász Éva 1965-1966. közötti régészeti terepbejárásainak lelőhelytérképei
- A szarmata kori füstölőkről. Késő szarmata telep feltárása Dusnokon.
- Jelentés Homokmégy - Alsómégy határában lévő két régészeti lelőhelyről
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) ásatási naplója és objektumleírásai - 1997
- Deli Ferenc: Érsekhalmának és külterületeinek leletgazdagsága
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja II. - 1999-2000
- Kalocsa Szentháromság tér és Kalocsa Kőégető puszta régészeti lelőhelyek malakológiai mintáinak feldolgozása
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás geodéziai adatai III.
- Dunaszentbenedek, Géderlak, Uszód régészeti topográfiája
- Öregcsertő külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Terepen használt térképek + 1 tisztázott példány
- Homokmégy külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Terepen használt térképek - 1996
- Dunapataj-Rágocs dűlő 34102. lh. MNM NÖK megelőző feltárás - feldolgozási dokumentáció
- Vadász Éva 1965-1966. közötti régészeti terepbejárásainak naplói
- Növénymaradványok Harta-Freifelt lelőhelyről
- Előrehaladási jelentés Dusnok-Szúnyogosi dűlő M9-2. lelőhelyen végzett régészeti feltárások eredményeiről 2008. november 21.-28. között. Másolat a KJM Régészeti
- Dunapataj - Belső Parrag, jelentés terepbejárásról
- Dunaszentbenedek község régészeti terepbejárása. Térképek
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya, Puskasica, Fosórét kelet
- Harta-Weierhivl bronzkori telep lelőhelybejelentő lapja valamint ahhoz a községben gyűjtött földrajzi nevek
- Harta-Weierhivl leletmentő ásatás elsődleges leletnyilvántartása - eredeti példány
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás geodéziai adatai I.
- "Halmok az évszázadok sodrásában" Örökségvédelmi hatósági engedély-kérelem. KEOP pályázat dokumentáció
- 2006-ban mosott földminták jegyzéke: Harta-Weierhivl
- Homokmégy külterületének kiegészítő régészeti bejárása. Elsődleges leletfeldolgozás
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Bóvár, Fajszi határszél
- Régészeti lelőhelyek Dunatetétlen, Dunapataj, Fajsz, Sükösd, Hajós határában. Horváth Attila jelentése helyszíni szemléről
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás objektumnaplója
- Kalocsa- Belvárosi Iskola leletmentő ásatás ásatási naplója és objektumleírásai 2003. június 26-augusztus 24.
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) ásatásának pauszrajzai 1-296. obj. Valamint az ásatás térképe
- Újabb lelőhelyek Homokmégy határából: Homokmégy-Paptag és Homokmégy, Öregcsertői határsarok
- Drágszél község szisztematikus régészeti bejárása - 2002. A terepen használt térképek + 1 tisztázott példány
- Kalocsa - Hunyady u. 6. Beszámoló régészeti felügyeletről
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás geodéziai adatai I.
- Szakmár község külterületének szisztematikus régészeti bejárása -Elsődleges leletfeldolgozás
- Dunapataj - Szent Tamás domb középkori templom és temető feltárása. Fényképek
- Dusnok S9-es jelű út leletmentő ásatásának rajzdokumentációja - munkapéldány
- Kiss György jelentése a Dunapataj- Várfok régészeti lelőhely leletmentéséről
- Jelentés a Dunapataj Csőszdombon végzett mentő feltárásról és lelőhelybejelentő adatlap
- Homokmégy-Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja - 1999
- Jelentés az Érsekhalma-Hild lelőhelyen végzett leletmentő feltárás eredményeiről. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Lelőhelybejelentő adatlap Harta Szülei-föld Ény. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Oroszpuszta, Hízlaló, Remenyice tó partja
- Jelentés Érsekhalma-Hild bronzkori földvár területén végzett leletmentésről és a környék régészeti bejárásáról (másolat a KJM régészeti adattárából)
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás elsődleges leletnyilvántartása - eredeti példány
- Hajós község szisztematikus régészeti bejárása. Összesítő jegyzék, lelőhelybejelentő adatlapok, térkép
- Ordas község régészeti terepbejárása. Terepbejárási napló-eredeti
- Harta-Freifelt "C" és "D" terület leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja
- Császártöltés község szisztematikus régészeti terepbejárása (2000-2001) Lelőhelybejelentő adatlapok
- Zalotay Elemér jelentése a Dunapataj Bödd-Bakod pusztán fekvő lelőhelyről
- Kőhegyi Mihály jelentése Fajsz-Oroszpuszta bronzkori telepéről, középkori falujáról és temetőjéről
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás humuszolási és ásatási naplója - eredeti példány I-II. kötet
- A fajszi (bátyai) avar kori temető feltárásáról Zalotay Elemér által készített I-IV. jelentés
- Kalocsa- Repülőtér lelőhelyen talált avar sírokról szóló jelentés másolata
- 2006-ban mosott földminták jegyzéke: Dunavecse Kovacsos dűlő
- Jelentés Miske Sapka domb környékének bejárásáról
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás geodéziai adatai II.
- Jelentés Szakmár-Kisülés régészeti lelőhelyen1978-ban végzett régészeti kutatómunkáról
- Horváth Attila jelentése a Dunapataj-Parrag dűlőben fekvő régészeti lelőhelyről
- Kalocsa - Belvárosi iskola régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Harta-Külső Tuskó föld (5305. jelű Harta elkerülő út) leletmentő ásatásának dokumentációja
- Foktő település régészeti topográfiája 2008-2009. terepbejárási napló+ lelőhelyek leírásai
- Szakmai összefoglalás Dunaszentbenedek, Géderlak, Uszód, Ordas, Foktő települések területén végzett régészeti terepbejárás munkálatairól
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok Öntözött Terület (51-es út 4. lh.). Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja I V- 1999-2000
- D. Szabó Kálmán terepbejárásainak lelőhelytérképei és lelőhelyjegyzéke
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás digitális térképezése
- Tübingen projekt
- Miske külterületének régészeti bejárása - 2011 Szakmai beszámoló
- A Fajsz- Ösztövér lelőhelyen talált XVI. Századi éremleletről szóló jelentés másolata
- Hajós és környéke. Vadász Éva terepbejárásának lelőhelyjegyzéke - részlet + eredeti táblaleírások
- Jelentés Érsekhalma - Hild, Magaspart I. lelőhely hitelesítéséről
- Kalocsa- Kőégető puszta leletmentő ásatás 1:100-as összesítő térképe (eredeti példány)
- Harta-Freifelt 10. századi temető feltárásának teljes ásatási dokumentációja
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) rajzdokumentáció- 1999
- Szakmár terepbejárása során mért GPS pontok jegyzéke
- Fajsz és környéke. Vadász Éva terepbejárásának lelőhelyjegyzéke - részletei másolata
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Puskasica, Fosórét Ny-i része
- A 2001-ben a régészeti raktárban elvégzett revízió jegyzőkönyve
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok Izsák LR02 lelőhely. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Oroszpuszta
- Császártöltés Kétvölgy bronzkori és szarmata telep - ismeretlen korú temetőről készült jelentések másolata
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) ásatásának pauszrajzai II-
- Harta-Szülei lyuk leletmentő ásatás digitális térképezése II.
- Harta-Weierhivl leletmentő ásatásának 1:100-as méretarányú összesítő térképe
- A Kalocsai Sárköz régészeti bejárása során Vadász Éva által gyűjtött régészeti leletanyag korszakonkénti besorolása
- Az 1992-ben a régészeti raktárban elvégzett revízió jegyzőkönyve
- Hajós- Hildpuszta régészeti lelőhelyre vonatkozó jelentések másolata
- Újtelek község külterületének szisztematikus régészeti bejárása -elsődleges leletfeldolgozás
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok Izsák LR03 lelőhely DK-i vége. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Uszód község régészeti terepbejárása. Térképek
- Bátya-Puskasica - Ártér KJM lelőhelybejelentő másolata
- Solymos Ede jelentése a Dunapataj-Várhelyen lévő régészeti lelőhelyről
- Dusnok M9. I sz. lelőhely, 51. sz. úti csomópont lelőhely. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Kalocsa-Belvárosi iskola leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja
- D.Szabó Kálmán hagyatékából 2012. december 5-én áthozott leletanyagok listája.
- Kalocsa régészeti lelőhelyei. Összesítő térképek.
- Homokmégy-Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja II.- 1997
- Kalocsa és környéke. Vadász Éva terepbejárásának lelőhelyjegyzéke - részlet + eredeti táblaleírások
- Jelentés a Harta Felsőzátonynál végzett helyszíni szemléről és a Felső zátony 2. számú roncsának állapotfelméréséről
- Újtelek község külterületének szisztematikus régészeti bejárása -- Lelőhelybejelentő adatlapok
- Homokmégy-Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja- 1997
- Dunapataj - Szent Tamás domb középkori templom és temető feltárása. Ásatási napló, elsődleges leletjegyzék
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja V - 1999-2000
- Harta-Freifelt 10. századi temető feltárásának eredeti rajzdokumentációja
- Pataji Múzeum régészeti leletanyagának felmérése. Jegyzőkönyv.
- Fajsz S9-es jelű út leletmentő ásatásának ásatási naplója és fotódokumentációja - 1995
- A kalocsai gázátadó állomáshoz készülő út helyének terepbejárásáról a szegedi OLAJTERV-nek készült jelentés és dokumentáció. A megyén áthaladó gázvezeték nyomvo
- Jelentés Dusnok-Hajcsár úton végzett feltárásról. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Géderlak-Vörös-hát 72705 lh. Dunapataj 2. lh. MNM NÖK megelőző feltárás - feldolgozási dokumentáció
- A 9. sz. gyorsforgalmi út mentén elhelyezkedő régészeti lelőhelyek térképei
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás pauszrajzai I.
- 2006-ban mosott földminták jegyzéke Harta-Freifelt, Harta-Weierhivl és Harta-Gátőrház lelőhelyekről.
- Harta-Freifelt B terület 9-10. századi lelőhely vassalakok és vas töredékek műszaki vizsgálata
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) és szarmata település feltárása. ásatási napló és objektumleírásai 1998
- Harta-Gátőrház I. ütemének eredeti 1:100-as méretarányú összesítő térképe
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja II.
- Újtelek község külterületének szisztematikus régészeti bejárása - Terepen használt térképek, egy darab tisztázott példány
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Alsószállás kelet
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás teljes dokumentációja
- Újtelek község külterületének szisztematikus régészeti bejárása - Terepbejárási napló
- Harta - Szülei lyuk régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok-Boroshát .Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Harta-Szülei lyuk leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja I.
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) rajzdokumentációja - 1996
- Dusnok Garáb és Dusnok - Borsoshát lelőhelyek középkori leleteiről szóló jelentések másolata.
- Vadász Éva 1965-1966. közötti régészeti terepbejárásainak naplói alapján készült lelőhelykartonok másolatai
- Drágszél részben leltározott régészeti leletanyagának rajzos táblái (D. Szabó Kálmán gyűjtése)
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja I - 1999-2000
- A Fajsz-Garadomb és Fajsz-Kovácshalom lelőhelyekre vonatkozó jelentések másolata
- Lelőhely-bejelentő adatlap Dunapataj Kossuth Lajos utca 6.
- Szakmár község külterületének szisztematikus régészeti bejárása - Lelőhelybejelentő adatlapok
- Szakmár község külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Terepbejárási naplók eredeti példányai.
- Dunapataj - Szent Tamás domb középkori templom és temető feltárása. Sírrajzok
- Kiszállási jelentés Dusnok településrendezési tervmódosítása által érintett területek megszemléléséről. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás elsődleges leletnyilvántartása - eredeti példány
- Szakmár-Kisülés régészeti lelőhelyen végzett régészeti kutatómunka. Szintvonalas összesítő térkép 1:250
- Solt- Tételhegy környezettörténeti vizsgálatairól. Részjelentés
- Leletmentés Császártöltés Kruaba lelőhelyen
- Kalocsa- Belvárosi iskola leletmentő ásatás pauszrajzai I.
- Homokmégy-Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja - 1998
- Ordas település régészeti topográfiája 2008-2009. terepbejárási napló+ lelőhelyek leírásai
- Forgatókönyv a honfoglalás kori köznép temetője Homokmégyen című időszaki kiállításhoz
- Öregcsertő külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Elsődleges leletfeldolgozás - 2004
- Harta 51-es út régészeti lelőhely malakológiai mintáinak feldolgozása
- Lelőhelybejelentő adatlap Bátya Oroszpuszta, Szilashát
- Harta-Szarkási tó (51-es út 95 km) leletmentő ásatásának ásatási dokumentációja
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok-Nyugat. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Jelentés Uszód-Szentgál középkori falu vélt területén előkerült cseréptöredékekről.
- Öregcsertő külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Lelőhelybejelentő adatlapok
- Átfúrt kagyló- és csigaleletek Harta Weierhivl régészeti lelőhely anyagában
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja I.
- Homokmégy külterületének kiegészítő régészeti bejárása. Terepen használt térképek másolatai
- Öregcsertő, Szakmár terepbejárása során mért GPS pontok jegyzéke
- Kalocsa- Belvárosi iskola leletmentő ásatás pauszrajzai II.
- Ordas határában lévő régészeti lelőhelyeiről készült jelentések másolata
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) ásatási napló és objektumleírásai - 1996
- Harta-Gátőrház leletmentő ásatás dokumentációja - objektumlapok
- Császártöltés terepbejárás összesítő térképszelvényei
- Homokmégy-Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) fotódokumentációja- 1996
- Harta- Weierhivl leletmentő ásatás digitális térképezése
- Dunapataj- és környék. Vadász Éva terepbejárásainak lelőhelyjegyzéke - (1965-1966) részletei másolata
- Foktő község régészeti terepbejárása. Terepbejárási napló-eredeti
- Harta-Szülei lyuk leletmentő ásatás teljes dokumentációja
- Ordas község régészeti terepbejárása. Térképek
- Bóna István - Kiszely jelentése a Dunapataj Bödd-Bakod pusztán fekvő lelőhelyről
- Kiegészítés Homokmégy – Sésztó budzsak lelőhelyhez
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok Kengyelus hát II. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Jelentés Hajós-Téglagyár középkori lelőhelyről
- Kalocsa-Bátyai út Tesco Áruház ásatási dokumentációja. Fotódokumentáció
- A Harta- Homokbánya, Béke tsz lelőhelyen talán honfoglalás kori temető leletmentéséről szóló jelentés másolata
- Előrehaladási jelentés Dusnok-Szúnyogosi dűlő M9-2. lelőhelyen végzett régészeti feltárások eredményeiről 2008. november 4.-20. között. Másolat a KJM Régészeti
- Harta-Freifelt B terület 53. objektum vasolvasztóból származó minta vizsgálati eredményei
- Fajsz S9-es jelű út leletmentő ásatásának rajzdokumentációja
- Dunapataj-Rágocs dűlő 34102. lh. MNM NÖK megelőző feltárás - szakfelügyeleti dokumentáció
- Harta-Freifelt "B" terület leletmentő ásatás eredeti rajzdokumentációja
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) ásatásának 2002. évi teljes dokumentációja + ellenőrzés jegyzőkönyve
- Vadász Éva a Kalocsai Sárköz régészeti lelőhelyeire vonatkozó megjegyzései
- Jelentés Harta Bíbic szigeten lévő bronzkori és szamata lelőhelyről.
- Császártöltés régészeti lelőhelyeiről készült jelentések másolata
- Dunapataj - Szent Tamás domb középkori templom és temető feltárása. Sírlapok
- Harta-Weierhivl leletmentő ásatás teljes dokumentációja
- Dunapataj Szent Tamás domb középkori templom és temető. Ásatási napló és sírlapok
- Kalocsa- Kőégető puszta leletmentő ásatás pauszrajzai
- Fajsz S9-es jelű út leletmentő ásatásának összesítő térképe
- Szakmár község külterületének szisztematikus régészeti bejárása - Terepbejárási napló
- Öregcsertő külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Terepbejárási napló
- Kalocsa- Kőégető puszta leletmentő ásatás ásatási naplója és objtumleírásai
- A Viski Károly Múzeumban őrzött egyes régészeti tárgyak rajzai (Honfoglalás kor ) Horváth Attila szakdolgozatából
- Lelőhelybejelentő adatlap Dusnok 51-es út 10. lh. Másolat a KJM Régészeti adattárából.
- Jelentés Szakmár-Kisülés régészeti lelőhelyen1976-ban végzett régészeti kutatómunkáról
- Lelőhelybejelentő adatlap Harta-Külső Tuskóföld DK. Másolat a KJM Régészeti Adattárából.
- Szakmár község külterületének szisztematikus régészeti bejárása. Terepen használt térképek.
- Miske Hontoka lelőhelyről a Katona József Múzeumban őrzött jelentések másolata
- Jelentés Kalocsa - Ciglédi kertek Tesco késő középkori lelőhelyről
- Kalocsa régészeti topográfiája
- Jelentés próbafeltárásról. Kalocsa-Kőégető puszta
- Biczó Piriska jelentése Uszód- Illés-domb , Szentgál középkori templomhelyéről
- Drágszél, Homokmégy, Öregcsertő terepbejárása során mért GPS pontok jegyzéke.
- Jelentés Szakmár-Dinnye hegyen végzett leletmentésről.
- Harta-külső Tuskó föld (5305. jelű Harta elkerülő út) leletmentő ásatásának összesítő térképe
- Foktő község régészeti terepbejárása. Térképek
- Kalocsa- Belvárosi iskola leletmentő ásatás digitális térképezése
- Kalocsa- Kőégető puszta leletmentő ásatás digitális térképezése I.
- Dunapataj - Szent Tamás domb középkori templom és temető feltárása. Rajzdokumentáció
- Harta-Freifelt leletmentő ásatás humuszolási és ásatási naplója
- Kalocsa- Kőégető puszta leletmentő ásatás 1:100-as összesítő térképe (pausz)
- Lelőhelybejelentő adatlap. Dunapataj Parlag-homokbánya.
- Kalocsa-Bátyai út Tesco Áruház ásatási dokumentációja. Rajzdokumentáció
- Homokmégy- Székes honfoglalás kori temetőjének (X-XI.sz) rajzdokumentációja - 1999-2000
- Homokmégy régészeti lelőhelyei D. Szabó K. és Vadász É, kutatásai nyomán, feljegyzések és fénymásolatok
- Vadász Éva a Kalocsai Sárköz régészeti terepbejáráshoz kapcsolódó levelezés másolata
- Eretnek emlékek.
- Magnetofonos gyűjtés Benedecki Istvánnétól a gazdasági élet szokásairól és az életmódról. Gépirat.
- A Kalocsai Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek Intézetének utolsó negyedszázada. /Tanítóképző/
- Magnetofonos gyűjtés Ságodi Eteltől, az életmóddal, szokásokkal, párválasztással kapcsolatban. Gépirat.
- Pécsiné Ács Sarolta: Népi gyermekjátékok Kalocsa környékén című pályázat dokumentációja.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 60. számú ábrája a 734. oldalon. Jelmagyarázat a következő 61-77. sz. tanyai ábrákhoz. Rajz
- A Kecel története és néprajza c. könyv 97. számú ábrájának ( 891.o.) rajza. A keceliek részvételi aránya a különböző búcsújáró helyeken.
- Népviseleti ruhaegyüttesek megvásárlása az 1940-1970 közötti időszakból című pályázat dokumentációja.
- Lányok, asszonyok Erdővidék hagyományos paraszti társadalmában. Életmódkutatás vallomások és emlékezések alapján.
- A keceli monográfiából kimaradt "Család-, üzem-, és munkaszervezet Kecelen" c. tanulmány gépírata.
- Ismerős idegenek: Együttműködés és interperszonális megértés.
- Babonás hiedelmek és hagyományok a régi Szeremlén.
- Tóth Mike a fényképész. (Kézzel írott változat.)
- A Keceli Nagyközségi Könyvtár földműves olvasóinak olvasási kultúrája c. szakdolgozat gépírata.
- Farsang című bábjáték szövegkönyve.
- Klauzál Gábor és Kalocsa.
- A magyarországi németek kultúrkincsei.
- Adalékok a keceli cigányság történetéhez.
- Kalocsai érsekek aláírásai.
- Magnetofonos vegyes néprajzi gyűjtés Varga Mihálytól az ősfoglalkozások és a gazdasági élet szokásai témakörében. Gépirat.
- Gabonából főzött kásák és pépek Kurucz Terézia családjának étrendjében.
- Ízelítő a pannonhalmi Szent- Benedek-rend reformkori étkezési szokásaiból egy bencés szerzetes feljegyzései alapján.
- Magnetofonos gyűjtés Pásztor Andrással az ősfoglalkozások és a gazdasági élet szokásai témakörében. Gépirat.
- Műszaki leírás a keceli épületekről (plébánia, templom, kápolna). Gépirat.
- Kalocsa környékének geográfiai képe, különös tekintettel a vízrajzi változásokra.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 2. számú ábrája a 14. oldalon. Kecel dűlőnevei 1939-ben. (korabeli térképvázlat alapján) Rajz
- Magnetofonos gyűjtés özv. Herceg Mihályné Balázs Katalinnal életmódról, gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 8. számú ábrája a 31. oldalon. Árpád-kori edénytöredékek és bográcsperemek a 100. sz. lelőhelyről. Rajz
- Sárközi (Tolna megyei Sárköz) családok ételei.
- Magnetofonos vegyes néprajzi gyűjtés, részben jegyzetelt. Főbb adatközlők: Pintér Istvánné Vörös Terézia, Rém Mátyás és Mátyásné, Fazekas Sándorné, Polacsek Ign
- Visszaemlékezés 1948-ra, a kultúrforradalom hajnalára.
- Rekviem két utcanévért.
- A Homokmégy-székesi 10-11. századi temető teljes feltárásának befejezése című pályázat dokumentációja.
- Asszonysors Úszódon c. szakdolgozat gépirata.
- Romsics Imre: Kalocsa anno… c. kötetének szakmai bemutatása.
- Magnetofonos interjú a táplálkozásról.
- Az 1998. évi Kalocsai helytörténeti vetélkedő feladatai és megoldásai.
- A táplálkozás heti rendje Kisújszállás étkezési kultúrájában.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 81. számú ábrájának ( 757. o.) rajza. Háromosztatú "kölökgangos" XX. századi cserepes lakóház alaprajza.
- Vörösváczky János családjának geneológiája. Kiskecskemégy címerterve.
- Magnetofonos gyűjtés Szöllősi Jánosnéval a gazdasági élet és az életmóddal kapcsolatos szokásokról. Gépirat.
- Kalocsa környékének török kori adóösszeírásai / kefelenyomat.
- Néprajzi gyűjtés Karlovitz Istvántól a madarasi szőlőtermesztésről.
- Tájékoztató a monográfia számára a keceli Postahivatal múltjáról és jelenéről. Gépirat.
- Az Eperföldi Általános Iskola története.
- Vízkereszt - Háromkirályok című bábjáték szövegkönyve.
- Változások Csallóköz 20. századi népi táplálkozásában.
- "Ember, egész ember akarok lenni…" doromlási Pintér József.
- Magnetofonos interjú a az erdei munkások táplálkozásáról.
- Tallózás a Viski Károly Múzeum 1995. évi gyarapodási naplójában.
- Az ásványtárról szóló képeslapcsomag kefelenyomatai.
- Fiatal Néprajzkutatók III. Konfererenciája Kalocsa, 1993. november 15 -19. " A másik ember" című tanulmánykötetének korrektúrája.
- Vázlat a moldvai csángók táplálkozáskultúrájáról.
- Termelés- fogyasztás-kereskedelem. Összefüggések egy hegyi szórványtelepülés, Székelyvarság gazdálkodása és táplálkozása között.
- Szent György nap című bábjáték szövegkönyve.
- Fiatal Néprajzkutatók III. Konfererenciája Kalocsa, 1993. november 15 -19.
- Vass Előd Kalocsa környékének török kori adóösszeírásai című könyvének tipográfiai terve.
- A Kecel története és néprajza c. könyv kottarajzai 1-50. sorszámig.
- Magnetofonos néprajzi gyűjtés Polyák Ferenccel a gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 11. számú ábrája a 36. oldalon. Árpád-kori cserépbogrács a 158/b. sz. lelőhelyről. Rajz
- A takaréktűzhely a parasztházban.
- Táplálkozási szokásaink.
- A Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Kutatások 1987. című konferencia résztvevőinek szobabeosztása és a konferencia menüje.
- Kovács László fotóművész hagyatékának megvásárlása című pályázat dokumentációja.
- Romsics Lászlóné népi iparművész önéletrajza.
- Kalocsa az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején.
- A fityula helye a társadalmi rétegződésben. Az asszonyok főkötőjének jelfunkciója a kalocsai szállások XX. századi népviseletében.
- Magnetofonos gyűjtés Varga János keceli lakostól életéről, a gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- Szeremlei jeles napok köszöntői.
- A Kalocsai Múzeumbarátok Köre működési célú eszközbeszerzés és egyéb költségek című pályázatának dokumentációja.
- A paraszti gazdálkodás Homokmégyen.
- Néprajzi gyűjtés "Házasság, társadalom" témakörben. Gépírás.
- A szőlőtermelés szervezési és rekonstrukciós problémái a keceli "Béke" Szakszövetkezetben című szakdolgozat gépírata.
- Bátya története a betelepüléstől a XIX. századig.
- Kérdésgyűjtemény a Gyöngyösbokréta kutatásához.
- Magnetofonos gyűjtés Pálinkás Jánosnéval a gazdasági élet szokásai témakörében. Gépirat.
- Homokmégy településtörténete a neolitikumtól a bronzkor végéig.
- Mi a hagyományőrzés és a hagyományőrzők felelőssége? Hogyan érdemes múltunkat őrizni?
- Tájékoztató a monográfiához Kecel község állattartásáról.
- Öregcsertő földrajzi nevei c. pályázat gépirata.
- Kalocsai és budapesti levéltári kutatások Kalocsa történetéhez.
- Drágszél és Öregcsertő régészeti topgráfiájának elkészítése című pályázat dokumentációja.
- A Városvédő városépítő. 100 éve született Bozsó Ferenc főmérnök (1906-1978) című kiállítás forgatókönyvének töredéke.
- Szüret című bábjáték szövegkönyve.
- Preventív konzerválás a Viski Károly Múzeum történeti dokumentációjában című pályázat dokumentációja.
- A háztartás eszközei 19. századi hagyatéki leltárak alapján.
- Bírálat Pogrányi Miklósné: A gyöngyösbokréta mozgalom hazánkban és Kalocsa városában (1932-1940) című szakdolgozatáról.
- Emlékezés Dr. Sztrinkó Istvánra.
- A paraszt- polgári fejlődés kezdetei Makón a hagymások főutcájában.
- Magnetofonos gyűjtés id. Vancsura Józseftől az életmódról. Gépirat.
- A "Dombokat mozgat, szőlőt telepít a keceli Kinizsi szakszövetkezet" című cikk xerox-másolata. Megjelent a Szakszövetkezet c. újságban.
- Adatok a homokmégyi plébánia történetéhez.
- Magnetofonos interjú a táplálkozás nyersanyagairól.
- A fityula. Az asszonyok főkötőjének jelfunkciója a kalocsai szállások XX. századi népviseletében.
- Jegyzetek néprajzi gyűjtés, boltok- kocsmák tárgykörben. Gépirat.
- Kecel gazdasági és kulturális fejlődése a századfordulótól napjainkig c. tanulmány gépírata.
- Kalocsai fényképészek.
- A halételek, mint férfiételek.
- A Viski Károly Múzeum Fotógyűjteménye.
- Kollár János fafaragó hagyatékának vásárlása című pályázat dokumentációja.
- Életem története.
- A Szabó József emlékkönyv című pályázat dokumentációja.
- A Kalocsai Sárköz régészeti emlékei. Időszaki kiállítás a Viski Károly Múzeumban.
- A kalocsai könyvnyomtatás története című kiállítás tématerve.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 10. számú ábrája a 35. oldalon. Középkori edénytöredékek és peremek a 124 és 124 a-b. lelőhelyről. Rajz
- Magnetofonos gyűjtés Szőke János keceli lakos életéről, a gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- Lakodalmi rigmusok és kurjantások Szeremlén.
- A történeti múzeológia fejlődése, helyzete és továbbfejlesztésének lehetséges irányai.
- Válasz Dr. Körmendy Szabolcs: Főtér vagy romkert? című írására.
- Milyenek a "szent emberek"?
- Az év múzeuma 1999 pályázat dokumentációja.
- Interjú Bárth Jánossal a Keceli könyv kapcsán.
- Fiatal Néprajzkutatók III. Konfererenciája Kalocsa, 1993. november 15 -19. - rezümékötet.
- A táplálkozáskultúra változása a 18-20. században. - A rezümékötet ismertetései.
- Székelyvarság táplálkozási kultúrája - vázlatokban.
- Tímár Kálmán képeslapgyűjteményének megvásárlása című pályázat dokumentációja.
- Étkezés- táplálkozás Szeremlén.
- Az Év múzeuma 2002 című pályázat dokumentációja.
- Magnetofonos gyűjtés Pálinkás ….né Bús Máriával. Főbb témák: párkapcsolatok, életmód, gazdasági élet szokásai. Gépirat.
- Élő népművészek Kalocsán című könyv kefelenyomata.
- Húsvét - Böjti játékok, locsolkodás című bábjáték szövegkönyve.
- A különböző társadalmi rétegek és gazdálkodási szintek táplálkozási rendszereinek változatai Kisújszállás népi kultúrájában a XX. század folyamán. Szakdolgozat.
- Jézus Krisztus kínszenvedése és feltámadása. Passiójáték hét felvonásban. Berauer József színdarabja alapján.
- Így gyógyítottak a régiek.
- A Magyar Múzeumi Arcképcsarnok című könyv szócikkeinek kézirata. (Pécsiné Ács Sarolta, Tóth Mike, D. Szabó Kálmán, Schöffer Miklós, Laszczik Ernő, Kujáni Ferenc
- A mezővárosi érdekközösség széthullása.
- Kalocsa népművészete.
- Az 1997. évi Kalocsai helytörténeti vetélkedő feladatai és megoldásai.
- A monográfiában meg nem jelent 1424. évi keceli oklevél latin nyelvű szövegének gépírata.
- Tájékoztató a Pécsi Kesztyűgyár Keceli Telepének történetéről. Gépirat.
- Kecel község iskoláinak története.
- Mézeskalácsos mesterség Kalocsán.
- "A magyar etnikai csoportok" c. egyetemi előadások szövege.
- Emlékbeszéd a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulóján.
- Az 1872-1948. között megjelent kalocsai újságok mikrofilmezése műtárgyvédelmi szempontból című pályázat dokumentációja.
- Az Alföld Velencéje.
- A kalocsai pota nyelvjárássziget című pályázat dokumentációja.
- Az ige meghallgatója = Karl Rahner emlékülés című könyv ismertetése.
- Javaslat a Katolikus Óvodában tervezett óvodamúzeum létesítésére.
- Nézőfotók készítése üveglemezekről című pályázat dokumentációja.
- Részben magnetofonos, részben jegyzetelt vegyes néprajzi gyűjtés, Béleczki József visszaemlékezései. Gépirat.
- Szeremlei dalok.
- Tóth Mike a fényképész.
- "Az igazság felismerése az ember szellemének kenyere és életének fűszere." Tóth Mike és a természettudományos ismeretterjesztés.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 4. számú ábrája a 22. oldalon. A méhes-foki bronzkincs 3. sz. nyakperece. Rajz
- A "Regélő sírmező" című kiállítás megvalósítása és a kapcsolódó kiállításvezető megjelentetése című pályázat dokumentációja.
- Az Élet és irodalom c. lapban megjelent "Keceli bizakodó" című cikk xerox-másolata.
- Fényképek a Viski Károly Múzeum gyűjteményében.
- A Millenium emlékére készült alkotások megvásárlása című pályázat dokumentációja.
- Kalocsa környékének török kori adóösszeírásai c. könyvének gépirata és korrektúrája.
- A hagyományos paraszti gazdálkodás munkaeszközeinek és elnevezésanyagának rajzos megörökítése c. pályázat gépirata.
- Ajánlás Romsics Imre: Kisújszállás népi táplálkozásának rendje című könyvéhez.
- Preventív konzerválás a textilgyűjteményben című pályázat dokumentációja.
- Egy 10-11. századi temető embertani anyagának meghatározása, konzerválása, tárolása, (Homokmégy- Székes) című pályázat dokumentációja.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 12. számú ábrája a 37. oldalon. Középkori edénytöredékek a 146. sz. lelőhelyről. Rajz
- Adalékok a szeremlei tájnyelvhez.
- A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola története.
- Több, mint 300 év a Kisiparban.
- Paraszti étkezés Negyvenszálláson c. cikk kézirata
- A keceli monográfiából kimaradt "Kecel társadalmi rétegei a XX. sz. első felében" c. tanulmány gépírata.
- Egy falu belterületének földrajzi nevei c. gépirat. Pályamunka.
- A család, mint komplex termelő üzem: Technikai felszereltség.
- Tájékoztató a nőszervezetek múltjáról a monográfiához. Gépirat.
- Jegyzetelt gyűjtés Vancsura Józseftől a gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- Magnetofonos gyűjtés Rimai Mihállyal a gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- Magnetofonos gyűjtés, Rákóczi István visszaemlékezése életéről. Gépirat.
- A különböző társadalmi rétegek és gazdálkodási szintek táplálkozási rendszereinek változatai Kisújszállás népi kultúrájában a XX. század folyamán.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 87. számú ábrájának ( 762.o.) rajza. Sövényfalú hombár.
- A gondolattól a megvalósításig. A Kalocsai Sárköz ármentesítése és lecsapolása.
- A középkori Kalocsa-bácsi érsekség főesperességei, birtokai, valamint a területén fekvő apátságok, prépostságok és kolostorok-térkép című pályázat dokumentációj
- A Kalocsai könyvnyomtatás története című kiállítás tématerve.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 83. számú ábrájának ( 759. o.) rajza. Banyakemence padkával.
- Magnetofonos gyűjtés Varga Istvánné Matos Erzsébettel az életmóddal és a gazdasági élet szokásaival kapcsolatban. Gépirat.
- Melléképületek Makón XVIII: század végén.
- A székelyvarsági gyűjtés javított példányai.
- Bátyai lakodalmi játékok - oktatói pályamű bírálata.
- Ünnepi szokások az esztendő rendjében.
- Magnetofonos gyűjtés Orcsik Ferencné Rákóczi Máriával mg. Munkák, szülés, házasság és mulatságok tárgykörében. Gépirat.
- Levéltári adatok Kalocsa történetéhez.
- Bács-Kiskun- és Bács-Bodrog megyei nevek a Színyeiben.
- Kalocsa nevezetességei.
- Néprajz és/vagy esztétika? Gondolatok a kalocsai példa nyomán - rezümé.
- "Hol sírjaink domborulnak" = Az 1848-49-es szabadságharc honvéd áldozatainak sírjai és más emlékek Kalocsán és környékén.
- Szakértői vélemény Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna régész-múzeológus pályázatáról, melyet a paksi Városi Múzeum igazgatói státuszának elnyeréséért adott be. Mell
- Feljegyzés a Szentháromság téri és hunyadi utcai gázvezetés árkában talált régészeti jelenségekről.
- Gyűjtés Molnár Józseftől a házáról.
- A 100 éves homokmégyi templom.
- A Kalocsai Éremgyűjtemény c. állandó kiállítás forgatókönyve. Gépirat.
- Szeremlei szólásmondások és idiómák.
- Magnetofonos gyűjtés Hering Sándorné Bartek Annától a gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- Romsics Lászlóné önéletrajza.
- Szeremlei nevek és helyrajzi nevek a középkorban.
- Kisújszállás táplálkozáskutatásának módszertani kérdései, s egy család táplálkozási szokásainak vázlata.
- Magnetofonos gyűjtés a népi építészetről, házépítésről és berendezésről. Adatközlők: Kecskés Jánosné Orcsik Mária, Cserni Józsefné. Gépirat.
- A táplálkozáskultúra változása a 18-20. században című néprajzi konferencia - Kalocsa 1995. október 24-26.
- Alapvetés Kalocsa Kézműiparának történetéhez.
- Lektori vélemény Filus Erika: A kiskőrösi szlovák lakodalom című írásához.
- A XIX. századi hagyatéki leltárak, mint a népművészeti kutatás forrásai.
- Pályázat a Viski Károly Múzeum igazgatói státuszára.
- Karácsony című dramatikus játék szövegkönyve.
- Vőfélykönyv
- Földrajzi nevek c. pályázat kézirata.
- Disznótor című bábjáték szövegkönyve.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 85. számú ábrájának ( 761.o.) rajza. Berakott "sporhet".
- 70 éves a Viski Károly Múzeum, 15 éves a Kalocsai Múzeumbarátok Köre című pályázat dokumentációja.
- Öregcsertő, Szakmár, Újtelek régészeti topográfiájának elkészítése című pályázat dokumentációja.
- Körzetesítés a kiskőrösi járásban c. mű gépírata.
- Az Élő népművészet Kalocsán című könyv kézirata.
- Homokmégy község gyászkorszakáról.
- A helyi `48-as hagyományok és a helyi Kossuth-kultusz története.
- Emlékek a Viski Károly Múzeumban I. = Kalocsa címere.
- A fáradhatatlan Tóth Mike.
- A Szombati család ősi eredetének egyeneságból leszármazottainak összegyűjtött adatai.
- A lakodalmi szokások változása az 1990-es években.
- Néprajz és/vagy esztétika? Gondolatok a kalocsai példa nyomán.
- Az 1999. évi Kalocsai helytörténeti vetélkedő feladatai és megoldásai.
- Szabó László beszéde Sztrinkó István sírjánál.
- Lakodalmas gyűjtés.
- Centenáriumok szeptembere című pályázat dokumentációja.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 9. számú ábrája a 32. oldalon. Árpád-kori edénytöredékek a 123. sz lelőhelyről. Rajz
- "Halászat Kalocsa vidékén" c. előadás szövege.
- Tájékoztató a monográfiához a keceli könyvtár történetéről. Gépirat.
- Emlékbeszéd Bozsó Ferencné Horváth Irén temetésén - 2007. december 18. 11óra. - Kalocsa - temető.
- Kalocsa története.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 6. számú ábrája a 24. oldalon. Bronzkori edénytöredékek a 111. sz lelőhelyről. Rajz
- A Kecel története és néprajza c. könyv 84. számú ábrájának ( 760. o.) rajza. Szőlőbeli épület katlanos tűzhelye.
- A monográfiában megjelent "A középkori és a török-kori Kecel" c. tanulmány Bárth János által javított változatának gépírata.
- D. Szabó Kálmán terepbejárásának térképrajzolatai.
- A Két választás Magyarországon című újságcikk kézirata.
- Preventív konzerválás a Viski Károly Múzeum fotótárában című pályázat dokumentációja.
- Egy pásztorcsalád vándorlása a Kalocsai Sárközben.
- Kiskunhalas és környéke részvénytársaságai 1872-1944.
- Lektori vélemény Pethő Melinda: Homokmégy község története 1868-1960. című tanulmányáról.
- A szeremlei Balog-lányok daloskönyve.
- Énekes füzetek kivonatainak xerox-másolata. Tulajdonosaik: Pintér Terus, Földes Ferencné, Fejes Andrásné.
- A kalocsai érseki palota.
- Harangom története.
- Névnapi köszöntők Szakmáron c. névnapi gyűjtés gépirata.
- "A kalocsai járás őskori településtörténete" c. egyetemi szakdolgozat.
- Március 15.-i ünnepi műsor forgatókönyve.
- Bárth János: Kétvízközi népismeret. Tanulmánykötet című pályázat dokumentációja.
- Gyöngyösbokrétás népviselet együttélése a kalocsai szállásokon.
- Új kultúra - Elemekkel szembeni magatartás.
- Solymos Ede harangjának kálváriája.
- A keceli óvodák története.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 3. számú ábrája a 22. oldalon. (középkori) Középső bronzkori ruhatűk. Rajz
- Magnetofonos gyűjtés Veréb Istvánnéval a gazdasági élet szokásairól. Gépirat.
- Lektori vélemény Tajti Erzsébet a tiszakécskei sortűzről összeállított könyvéhez.
- Ünnepi beszéd 1996. március 15-én.
- A kalocsai könyvnyomtatás története című kiállítás tervrajza és installációi.
- Alsóerek, Résztelek, Keserűtelek földrajzi nevei c. pályázat gépirata.
- Változások a sertéshús feldolgozásában a XX. században.
- Az elfelejtett művész- doromlási Pintér József című időszaki kiállítás című pályázat dokumentációja.
- "Kékfestő műhely Kalocsán 1976-ban" témájú néprajzi gyűjtés gépirata.
- Lakodalmi szokások a Kalocsa melletti Szakmár és környező községekben. Gépirat.
- "A kalocsai Iszkra MGTSZ megalakulása és fejlődése" c. előadás szövege.
- Kalocsai kiskocsmában (vasárnap délután a bálban) című CD nyomtatott melléklete című pályázat dokumentációja.
- A gyermek- és ifjúságvédő egyesület, mint a társadalmi öncselekvés újszent formája a családvédelemben. Pályamunka.
- Középkori bödönhajó konzerválása című pályázat dokumentációja.
- Az információs műveltség térnyeréséért (közgyűjteményi, közművelődési dolgozó, pedagógus program) című pályázat dokumentációja.
- Bárth János Siedlungsethnográphie der "szállás" (Siedlungsanhange) von Kalocsa című tanulmányának német nyelvű fordítása. Kézirat és gépirat.
- A Kalocsai ásványgyűjtemény digitalizálása című pályázat dokumentációja.
- Múzeumaink az ezredfordulón. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének adatai.
- Adatok a Nógrád megyei parasztság anyagi ellátottságához, fejlettségi szintjéhez, a 18-19. században (építkezés- lakásbelső, viselet, gazdálkodás)
- Javaslat a kalocsai "Népművészeti ház" rekonstrukciójára.
- Istella József nótáskönyve - katonai kéziratos.
- Népművészet - úti emlék - nemzeti jelkép. Gondolatok a kalocsai idegenforgalom történetéről.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 7. számú ábrája a 27. oldalon. Népvándorlás és honfoglaláskori edénytöredékek: 1.76. sz. lelőhely. 2.142. sz lelőhely . 3
- A másik ember - a beteg ember = A beteg a hagyományos paraszti közösségben.
- Magnetofonos néprajzi gyűjtés Ságodi Etel keceli adatközlővel a gazdasági élet szokásai témakörében. Gépirat.
- A Kalocsai szállások helytörténeti és néprajzi irodalma.
- 1848-49 emlékének őrzése.
- Jegyzetelt gyűjtés Vancsura Józseftől az ősfoglalkozásokról. Gépirat.
- A "Historica generalis Conscriptio Dominii Colocensis.." c. 1817. évi összeírás magyar fordítása. /Az eredeti jelzete: KÉL. II. Consc./
- Magnetofonos interjú az erdei legeltetésről, az ottani táplálkozásról.
- Bácska egyházkormányzati szervezése 1918-1986.
- Fénymásolatok Bakonyi Aladár nyomdájának államosításáról.
- Magnetofonos gyűjtés Fejes Józsefné Rajkó Veronával. Főbb témák: népi gyógyászat, gazdasági élet szokásai. Gépirat.
- Jegyzetelt gyűjtés népi építészetről. Adatközlők: özv. Rózsa Istvánné Robek Julianna, özv. Csernyik Józsefné. Gépirat.
- Magnetofonos gyűjtés Flaisz Sándorné Turcsik Teréztől a gazdasági élet szokásairól, házasságkötésről. Gépirat.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 86. számú ábrájának ( 762.o.) rajza. Hombár alaprajza.
- Emlékmorzsák a kalocsai múzeumról.
- Népművészeti és népviseleti kutatások a kalocsai szállásokon.
- A néprajzkutatás lehetőségei és feladatai az átalakuló magyar társadalomban.
- Nagyüzemi árutojástermelés gazdaságossága, jövedelmezősége. Államvizsga szakdolgozat.
- Kalocsai és géderlaki jelentés. Kézirat.
- Magnetofonos interjú az erdei legeltetésről és a munkaalkalmak táplálkozásáról.
- Magnetofonos interjú a tej feldolgozásáról és felhasználásáról.
- A kalocsai érsekséget illető kalocsai uradalom egyetemes történeti összeírása abból az alkalomból, hogy a főegyházmegye kegyelmes érseke, gr. Kollegrádi Kolloni
- Jegyzetelt gyűjtés egy keceli lakodalomról, az "Orcsik" féle lakodalomról készült jegyzet gépirata.
- Jegyzetelt gyűjtés iparosság- kisiparosság témakörben. Adatközlők: Lantos Ferenc, Laki János, Fenyvesi György. Gépirat.
- A kalocsai náhije 1548. évi török adóösszeírása" c. gépírás xerox másolata.
- Kalocsa II. világháborús áldozatainak katasztere.
- Újváry Zoltán temetői beszéde Sztrinkó István sírjánál.
- Javaslat a Bács-Kiskun megyei földrajzi nevek gyűjtésére.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 5. számú ábrája a 23. oldalon. Bronzkori edénytöredékek a 111. sz. lelőhelyről. Rajz
- Pásztorjáték - Betlehemi játék.
- A tüzelőberendezések változása a 18-20. században.
- Egy néprajzos naplójából. A Bajai Múzeum halászati gyűjteménye.
- Beszélgetés édesapámmal = Kossuth Lajos emlékére.
- Emlékek a biskói révről c. cikk kézirata.
- Magnetofonos interjú a munkaalkalmak táplálkozási rendjéről.
- Passiójáték - Krisztus szenvedésének története.
- Magnetofonos gyűjtés özv. Orcsik Sándorné Vancsek Annával életéről. Gépirat.
- "Az igazság felismerése az ember szellemének kenyere és életének fűszere." Tóth Mike és a természettudományos ismeretterjesztés. (Kézzel írott változat.)
- A Kecel története és néprajza c. könyv 98. számú ábrájának ( 895.o.) rajza. Az Úrnapi körmenet sátrai és útvonala.
- Magnetofonos gyűjtés, Fogarasi György visszaemlékezése életéről. Gépirat.
- Kecel nagyközség szervezési szabályrendelete c. nyomtatott füzet gépírata.
- A Kalocsai Viski Károly Múzeum. A Viski Károly Múzeum vázlatos története.
- Pásztorjáték - Boldogságkeresők karácsonya.
- A kender termesztése és feldolgozása Dunaegyházán c. pályázat gépirata.
- Javaslat az érseki istálló kézműves alkotótábor céljára való hasznosításáról.
- Császártöltés népének élete a bölcsőtől a koporsóig c. tanulmány gépirata.
- Szakmár község határának földrajzi nevei c. pályázat gépirata.
- Társadalom néprajzi vizsgálat Varsányban.
- Átkelőhajózás Dunaszentbenedeken c. pályázat gépirata.
- Magnetofonos gyűjtés Rimai Mihályné Sendula Ilonával a gazdasági élettel és az életmóddal kapcsolatban. Gépirat.
- Tájékoztató az úttörőcsapat munkájáról Kecelen. Gépirat.
- Hagyományos hústartási módok néhány alföldi településen.
- Tájékoztató a keceli iskola történetéről, a monográfiához. Gépirat.
- Magnetofonos gyűjtés Szvetnyik Mihályné Patik Pöre keceli lakossal a népi életmódról. Gépirat.
- Könyvismertetés - Gyetvai Péter: A Tiszai Korona kerület telepítéstörténete I-III. Kalocsa 1992.
- Szabadtéri néprajzi múzeumok és helyszínen megőrzött - berendezett népi építészeti emlékek Magyarországon.
- Adatok a céhes ipar és a mezőgazdaság kapcsolatához, a XVIII. század végén.
- Tomori Pál bizonyára jobban megfontolná az áthelyezés időpontját.
- Koldulás, kéregetés.
- Beszélgetés juhászokkal juhászatról c. néprajzi gyűjtés gépírata. Adatközlők: Kelemen András, Tóth Sándor, Horváth Pál, Pék Gábor.
- Megemlékezés Luis Dideron (1901-1980.) életéről és munkásságáról.
- Önéletrajz.
- A kalocsai érseki egyház története I-IV.
- Magnetofonos gyűjtés Kovács Ferencné Meggyes Rozáliával az udvarlás, lakodalom, szülés, temetkezés szokásairól. Gépirat.
- A Biológiai közlemények II. kötet, 1-2. Füzetében megjelent Kecel-környéki avarok c. tanulmány gépírata.
- "Erdőn terem, vízen szól." Kísérlet egy bátyai szerelmi ajándék elemzésére.
- Bátya életrajza. (Egy kétnyelvű kalocsai sárközi falunépiség-, település- és gazdálkodástörténete.) - Pályázat
- A homokmégyi hősi emlékmű költségvetése.
- Kiss István festőművész kiállításának megnyitóbeszéde.
- A keceli ragadványnevek c. tanulmány gépírata.
- A Belvárosi Általános Iskola története.
- Miske tanügyéből. Gyűjtemény Pest- Pilis- Solt vármegyék tankerületi iskolatanácsának irataiból 1869. - 1876.
- Keceli ragadványnevek c. pályázat gépirata.
- Börtönpasztoráció a kalocsai női börtönben.
- A Kalocsai Viski Károly Múzeum fejlődése 10 év alatt.
- A hagyományos zsidó életforma helyzete Magyarországon. A kóser táplálkozás példája.
- Lektori vélemény Tóth Katalin: Homokmégy településtörténete a neolitikumtól a bronzkor végéig című tanulmányáról.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Markella Lajos alsómégyi lakostól.
- "Családunk 100 éve." Ahogy mesélték, és ahogy átéltem.
- Hagyománytartó paraszti háztartások konyhaeszköz készlete Bátyán c. néprajzi gyűjtés kézirata.
- Henszlman Imre kalocsai ásatása, feltárási módszere, egyénisége c. tanulmány gépirata és a szerző levele.
- A Nagy mézes család története.
- Különlenyomat az "Orvosi hetilap" 19. számából.
- Orbán fiam féltelek.
- Hartai német keresztszemes c. pályázat gépirata.
- Gyermekjátékok gyűjtés.
- Magnetofonos gyűjtés több adatközlővel népmesetöredékek, népi gyógyászat, vallás témakörben. Gépirat.
- Elnöki beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület 1997. április 5-i közgyűlésére.
- Kalocsa környéki földrajzi nevek vizsgálata c. könyv gépirata és lektori véleménye.
- Keceli zugtanítók, zugiskolák c tanulmány.
- Rácz János honvéd jegyzetei.
- Könyvbemutató Solymos Ede: Sugovicán innen - Dunán túl című könyvéről.
- Egy családfakutatás tapasztalatai = Adalékok Bátya történetéhez.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés özv. Markó Lajosné Balogh Juliánna kiskecskemégyi lakostól.
- Pécsi Ferencné Ács Sarolta ált. isk. nevelő.
- Adatok Adriann Scott és Marianne Stokesról. "Képek a Magas - Tátra vidékéről".
- A cukorfogyasztás és kutatásának kezdetei Vajdaságban.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Matos Attila homokmégyi lakostól.
- Bátyai hiedelemmondák.
- Katolikus legényegylet.
- Keceli érmek és plakettek.
- Migráció - kutatás és az egyházi anyakönyvek.
- Adalékok Gróf Vécsei Károly 1848-49 -es honvéd tábornok, aradi vértanú életrajzához.
- Kalocsa népművészete. A Sóstói Múzeumfaluban rendezett kiállítás vezetője.
- Kalocsa: A Hónapsoroló című filmsorozat forgatókönyve.
- Ellentétes értékrendek találkozása egy görög katolikus közösségben.
- Táplálkozási adatok az uradalmi tisztek által készített dokumentumokban.
- Melyik az igazi?
- Életrajzom c. pályázat gépirata.
- Disznótoros szokások Homokmégyen és Kisújszálláson.
- A XVIII - XIX. századi észak-magyarországi mezővárosi kultúra kutatása és múzeumi bemutatása.
- "Erre is emlékezem."
- Ezekre is emlékezem.
- A Kalocsai papnevelés és szeminárium rövid története.
- Tálasi István (1910-1983)
- Virágtermesztésünk múltjából.
- Emlékek és vélemények Szabó Józsefről.
- Az "Erre is emlékezem" című keceli pályázat bírálati lapjai. (1993)
- A szociális gondoskodás 150 éve Kalocsán.
- Szabó József életrajza.
- Lektori vélemény Szilágyi Miklós, Verebélyi Kincső és Örsi Julianna tanulmányához.
- Emlékműsor a Kossuth Lajos halálának 100. évfordulójára rendezett megemlékezésre.
- Adatok a monográfiához Kecel község iparos életéről. Gépirat.
- A Kalocsai /Pest megyei/ Sárköz néprajza.
- A hősi emlékműre kerülő nevek jegyzéke.
- Néprajzi gyűjtés a keceli közmondások és szólásmondások témakörében. Gépirat.
- Varga Katalin emlékezete. Kiss András: Varga Katalin pere.
- Gyűjtés Kővágó Ignácnétól.
- Kalocsa orvostörténeti vonatkozásai az államalapítástól Hollós Mátyás haláláig.
- Kiegészítés Bátya néphitéhez c. gyűjtés gépirata.
- Bátya életrajza.
- Kérdőív Homokmégy társadalomnéprajzának gyűjtéséhez.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Vargacz Sándorné Bekes Teréz halomi lakostól.
- Geri István beszéde 1986. ápr. 20-án Kovács László fazekas kiállításán a Viski Károly Múzeumban.
- Én emlékeim.
- Kígyók, békák távozzatok, megszólaltak a harangok.
- A Kalocsai Főszékeskáptalan levéltára.
- Ezt a kislányt kísérik a nagy útra c. pályázat gépirata.
- A gyermekköltészet szerepe és jelentősége a népi nevelési gyakorlatban.
- Pusztai Lakodalom Felsőereken.
- A monográfiában Bárth János javításaival megjelent "Családnevek és ragadványnevek" c. tanulmány 2 változatának gépírata.
- Néphit Kecelen - Különös tekintettel a hiedelemmondákra.
- Tóth Mike leveleinek másolatai.
- A középmagyar háztípus.
- Egy alsómégyi juhász életútja.
- Terhesség, szülés, kislány, nagylány, élet, szerelem, házasság c. pályázat gépirata.
- Húsvéti szokások Homokmégyen.
- Peák Pöre pingálásai és rajzai.
- Vegyes néprajzi gyűjtés Bátyán. Gépirat.
- Az ásványok és az élet.
- Vegyes gyűjtés cím nélkül c. gépirat az Országos Néprajzi és nyelvjárási Gyűjtőpályázatra.
- Gyűjtés Bende József fazekasról.
- A Tápióbicskei csata története.
- A Tiszai Korona Kerület telepítéstörténete c. könyv családfáinak javítópéldányai.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Tóth Ferenc homokmégyi lakostól.
- Baja szerb megszállás alatt nyomtatott plakát konzerválása.
- Erre is emlékezem.
- Bóna.
- Hajós régen és ma.
- "A császártöltési sváb lakodalom" c. pályázat
- A Petőfi Népe c. lapban megjelent "AZ első lépcsőfok" és a "Kilencven holdon kertészkedik, sertéshizlaldát épít" c. cikkek xerox-másolatai.
- Ünnepi beszéd a honfoglalás milleniumára állított kopjafánál.
- Bátyai mesék és mondák. Bunyevác népi epikum.
- Magnetofonos vegyes néprajzi gyűjtés társadalomnéprajz témakörében több adatközlőtől. Gépirat.
- Dusnok község földrajzi nevei c. gépirat az 1973. évre meghirdetett Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatra.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 89. számú ábrájának ( 822.o.) rajza. Kecel exogám házasságai 1790-1800.
- "A kalocsai kisipari szövetkezetek megalakulása és fejlődése" c. előadás szövege
- Eszközök és technikák az európai parasztok kezében. (Háztartásleltárakról technikatörténeti szempontból)
- Az 1956-os szabadságharc kórházi eseményei Kalocsán.
- Amit a nagy emberekről, vagyis Kecel község híres embereiről, szüleimtől tudok.
- Egy "belehelyezkedési játszma" (módszertani) tanulságai.
- Javaslat a solti Deák Ferenc utca 1. számú telek lakóházának és épületegyüttesének megóvására.
- Népi gyógyító specialisták vagy természetgyógyászok.
- Dankó Pista kiállítás megnyitója.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Csóti Menyhértné Cabai Anna homokmégyi lakostól.
- Bevezetés.
- Solt község földrajzi nevei c. gépirat. Néprajzi és Nyelvjárási Országos pályázatra.
- Kiskőrös, Szent István u. 23. sz. ház helyreállítási terve. Gépírás + 2 felmérési rajz.
- Homokmégy - előszó helyett.
- Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Szabadi Sándorné Markó Borbála homokmégyi lakostól.
- A keceli nevek c. tanulmány gépírata.
- Erre is emlékezem. Az én életemben megtörtént események.
- Emlékbeszéd a kitelepítések évfordulóján avatott emléktáblánál.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Turcsányi Jánosné Dajka Irma homokmégyi lakostól.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 94. számú ábrájának ( 829.o.) rajza. Kecel exogám házasságai (szülőhely alapján) 1901-1905.
- Városismereti vetélkedő feladatai.
- Kalocsa és vidéke. Sárközi települések a Duna bal partján című könyv kefelenyomata.
- Egy mezővárosi család gazdasági-társadalmi törekvései Cegléden. 1730-1930.
- Kossuth Lajos zászlósa.
- A népművészet és a népi iparművészet problematikája a kalocsai népművészet példáján.
- Kaboli László életrajza. (Nagy Lajos udvari orvosa.)
- Majorcsics Jenő bajai sablon- és hengerkészítő műhelye.
- Válogatott irodalomjegyzék Kecel történetének kutatásához.
- Kalocsa helytörténetét bemutató kiállítás terve.
- "Erre is emlékezem."= Ha még egyszer gyermek tudnék lenni.
- Lépfene 60 éves megfigyelései.
- Kender és házivászon Bátyán c. néprajzi gyűjtés gépirata.
- Tájékoztató a monográfiához a keceli Vöröskeresztes mozgalom történetéből. Gépirat.
- "Miske és népe" a kalocsai hírlapok tükrében. /1872.1944/ Gépírás.
- Részben magnetofonos, részben jegyzetelt gyűjtés a népi találkozási szokásokról. Főbb adatközlők: Morvai Imréné Sendula Erzsébet, Antoni Jánosné Horváth Margit,
- Az 1775. évi keceli kontraktus xerox-másolata.
- Régi emlékeim, melyek az első pályázatomból kimaradtak.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Lakatos Ferenc homokmégyi lakostól.
- Egy tanító életútja a gyémántdiplomáig.
- Kalocsa fazekassága.
- Nem jön velünk tanító úr? Jut még magának is kapa." Köszöntjük a 60 éves Fehér Zoltánt.
- Kalocsa orvos-gyógyszerészettörténeti adatai. - A piarista gyógyszertár.
- Adalékok Solt nagyközség közoktatásának történelméhez a legrégibb időktől napjainkig.
- Fajsz földrajzi nevei c. gépirat. Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatra.
- Bátyai hiedelemmondák c. pályázat gépirata.
- Kalocsai orvosok rövid életrajza. - Flór Ferenc, Szabó Ferenc, Csajághy István, Deutsch Lipót, Gyurtsek István, Körmendy Lajos, Mondelló Vilmos, Tornyossy Feren
- A nemzetiségi kultúra változása Hajóson.
- Ünnepi beszéd az `56-os megemlékezésen Homokmégyen.
- Szomorúan szól a dob (árverezési jegyzőkönyv 1871. november 3-án) c. tanulmány gépírata.
- Juhászat Alsómégyen c. gépirat.
- Nagykőrös mezőváros hivatali rendszere, annak iratképzése és a forrásanyag néprajzi jelentősége, különös tekintettel a végrendeletekre és az inventáriumokra.
- Homokmégy-halomi honfoglalás kori temető.
- Lektori vélemény Horváth M. Attila: A Homokmégy -halomi temető című dolgozatáról.
- Disznóölés - disznótor.
- Zsidók és gójok. Egy kárpátaljai zsidó közösség ön- és magyarságképe.
- "Paprikajelentés Magyarországról" c. film forgatókönyve
- Doroszló földművelése.
- Sztrinkó István tudományos munkássága.
- Jegyzetelt néprajzi gyűjtés Farkas Jánosné Travnik Máriától és Travnik Franciskától a Travnik család fényképezési tevékenységéről. Gépirat.
- Önéletírás.
- Jegyzetelt néprajzi gyűjtés Téglás Istvánnéval a népviselet témakörében. Gépirat.
- Ritualizáció, személyiség és közösségi identitás.
- Lektori vélemény Pető Melinda tanulmányaihoz.
- Étkezések, ételek - új formák és intézmények az újkori magyar táplálkozáskultúrában.
- A kalocsai jezsuita gimnázium numizmatikai gyűjteményéből a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe átkerült darabok jegyzéke.
- Harta községben gyűjtött nevek c. gyűjtés gépirata.
- Kéziratos magyar nyelvű dalszövegek Bátyáról.
- Börtönrajzok.
- A kortárs magyar zománcművészet kezdetei, különös tekintettel a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep előzményeire Kecskeméten az 1960-70-es években.
- Adatok a közép magyarországi Pincegazdaság keceli pincészetéről. Gépirat.
- Április 4. forgatókönyv.
- Az új Ember c. lapban megjelent "A keceli elnök" című cikk xerox-másolata.
- Az egyén szerepe a jogi népszokások alakulásában.
- A homokmégyi hősi emlékmű avatásakor mondott ünnepi beszéd.
- A hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyaga és szókincse Foktőn.
- Homokmégy történeti földrajza.
- A keceli családnevekről.
- Bátya népessége VIII. században. Állami összeírások és egyházi anyakönyvek alapján.
- Csallány Gábor Bács-Kiskunban.
- Tájékoztató az Egészségház múltjáról a monográfiához. Gépirat.
- Bócsai helytörténeti gyűjtemény története.
- A kalocsai ásványgyűjtemény / többféle változat.
- Adattári följegyzések a 86.14.1. leletári számú kocsihoz.
- A parasztkérdés a történelemben és a néprajzban.
- Hajósi pincék népi építészeti felmérése c. gyűjtés.
- A zsákmányoló életmód.
- A Dózsa György Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola története.
- "Megvannak itt a közösségek…" Családi és rokonsági rendszerek Homokmégyen.
- Harta népi építészete c. pályázat gépirata.
- Ünnepi beszéd a Magyar László kiállítás megnyitóján.
- Az Alsó- Tiszavidék népmeséi.
- Lektori vélemény Gallina Zsolt: Homokmégy régészeti emlékei. Fejezetek Homokmégy régmúltjából c. cikkéről.
- Népi gyógyászat a Hortobágyon.
- The flowers of Kalocsa: The Unique Decorative Folk. Art of the Kalocsa Region című UNESCO pályázat.
- Kereskedelem és népművészet = A gyári termékek szerepe a homokmégyi női népviseletben.
- Gyűjtés Markó (róka) Lászlótól.
- Szebényi Béla kőfaragó szobrász alkotásairól.
- Bátyai magyar nyelvű proverbiumok.
- A Népszabadságban megjelent "Velük és értük dolgozni. Beszélgetés keceli párttagokkal és pártonkívüliekkel" című cikk xerox-másolata.
- Mesélte a nagyapám c. néprajzi gyűjtés gépirata.
- Emberi dráma. Prokop Péter műalkotásairól.
- A dióstorta (grillázstorta) a homokmégyi lakodalom dísze.
- A Kalocsai Főszékeskáptalan 260 éve - A Káptalan újjászervezésének 260. évfordulójára rendezett kiállítás tervezete.
- Télközépi ünnepek Homokmégyen.
- Gyetvai Péter: A Tiszai Korona-terület telepítéstörténete c. mű kézirata.
- Az "Erre is emlékezem" című keceli pályázat bírálati lapjai. (1994)
- Dr. Pelláthy István életrajza.
- Mijo Mandic élete. /1857- 1945/
- Kecel község alapító kontraktusának xerox-másolata.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Gál Tamásné Aranyos Ilona homokmégyi lakostól.
- Jegyzetelt gyűjtés Kecel táncéletéről. Főbb adatközlők: Bóna József, Flaisz Károly. Gépirat.
- Csávoly-Józsefháza érsekuradalmi birtok az 1850-es években.
- Az Acta Lilquistica 1957-es évfolyamában megjelent Keczel c. mű gépírásos másolata.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 102. számú ábrájának ( 1038.o.) rajza. Táncmotívumok. ( 48-49. mars, 50-63. fércelő)
- "Király Ilus néni élete és művészete" c. előadás szövege.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 91. számú ábrájának ( 824.o.) rajza. Kecel exogám házasságai 1840-1850.
- Szabó József olaszországi utazásai és kapcsolatai.
- Patikavizitáció Kalocsán 1786-ban.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 106. számú ábrájának ( 1042.o.) rajza. Táncmotívumok . ( 122-124. friss körcsárdás, 125. friss csárdás, 131-144.-ig friss
- A keceli monográfiából kimaradt "Társadalmi és gazdasági változások Kecelen 1945- 1980." c. tanulmány részletei. Gépirat és xerox.
- Az üzemtörténetírás Bács-Kiskun megyei levéltári forrásai.
- Adatgyűjtés a Keceliek lélekszámáról. Gépirat.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 19. számú ábrája a 351. oldalon. Írni, olvasni tudás Kecelen 1880-ban korosztályok szerint. Rajz
- Lektori vélemény Romsics Imre: Adatok Homokmégy népművészetének és női népviseletének történetéhez című tanulmányáról.
- A Keceli Kinizsi Mg. Szakszövetkezet meggytermesztése és az 1971. évi munkák elemzése c. szakdolgozat gépírata.
- "Emlékeim a keceli közéletről és közművelődésről" c. mű eredeti és Bárth János által rövidített változata. Gépirat.
- Tájékoztató a keceli Vízmű múltjáról. Gépirat.
- Adatok a homokmégyi női népviselet XX. századi történetéhez. - Korosztályok - Korcsoportok és társadalmi rétegek.
- Homokmégy juhászata - életformák és társadalmi hatások.
- Jegyzékek és mutató Gyetvai Péter külföldi művészettörténeti sorozatairól.
- Földtani örökségünk = A Kecel környéki tőzegtelep.
- Társas élet, társas munkák Bátyán c. pályázat gépirata.
- Kései fordulat. Az étkezési kultúra újkori formáinak beépülése az 1960-as évektől egy moldvai faluban.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Markella István hillyei lakostól.
- A magyarországi lengyel néprajzi irodalom bibliográfiája.
- Katonadalok a nagy háborúban c. gyűjtés gépirata.
- Görgey és Szigetújfalu - Petőfi rokona - `48-as emlékmű a faluban.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Greksa Mátyás homokmégyi lakostól.
- Török idők orvostörténete. (Kalocsa)
- A Kalocsai Főszékeskáptalan pecsétjeinek rajzai.
- Népi gyógyászati gyűjtés - Császártöltés, Harta.
- 1848 -49. emlékei Tapolcán.
- A monográfiából kimaradt "Prózai epikus hagyományok" c. tanulmány gépírata.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 90. számú ábrájának ( 823.o.) rajza. Kecel exogám házasságai 1801-1810.
- Lakodalom, disznóvágás. - Néprajzi gyűjtés.
- A tejjel és tejtermékkel kapcsolatos szokások és hiedelmek Zentán és környékén.
- Kalocsa építészeti emlékei c. szakdolgozat gépirata
- Dunavecse földrajzi nevei c. gépirat.
- Magnetofonos gyűjtés Morvai Antaltól és feleségétől ismerkedés, udvarlás, eljegyzés, lakodalom témakörben. Gépirat.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 18. számú ábrája a 346. oldalon. Kecel népességének korfája 1880-ban. Rajz
- A Fero család története.
- A kertészkedő és kereskedő Bátya.
- Építőanyag- és technika a XIX - XX. században.
- Luhlegelők és legeltetési jog Homokmégyen.
- A hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyaga és szókincse Szeremlén c. pályázat xerox másolata.
- Önéletrajz
- Fabula = A népmesekutatások folyóirata.
- Sok kicsi sokra megy c. pályázat gépirata.
- Smajda István élete és tevékenysége.
- Molnár Mihály pásztorlegény - Szent Misi.
- A Homokmégy című könyv térképei.
- 150 éves az Intézményi szociális gondoskodás Kalocsán 1827-1977.
- Kalocsa környéki lakodalmi szokások.
- Bátya néphite.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 104. számú ábrájának ( 1040.o.) rajza. Táncmotívumok. ( 79-81. fércelő, 81-88. lassú csárdás)
- Kecel nyelvjárási példatára c. néprajzi gyűjtés gépirata.
- A keceli zsidóság története a II. világháború alatt.
- Véső alatt…
- Hajós és a Hajósi borvidék.
- Az ígéret szép szó, ha …….
- Szülőföldem.
- A monográfiában meg nem jelent tanulmányrészletek gépírata.
- Erre is emlékszem.
- Népi nevelési hagyományok Izsákon.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés egy öregasszonytól.
- Protokollisták.
- Társadalomnéprajzi gyűjtés Farkas Sándorné Takács Margit ás Romsics László homokmégyi lakosoktól.
- Csengőd község településtörténete. /Részletek/
- Jegyzetelt gyűjtés több adatközlővel a piacozásról. Gépirat és 1 lap kézirat.
- Tájékoztató a keceli Tőzegbányáról. Gépirat.
- Kik is azok a bunyevácok?
- Tájékoztató a keceli Téglagyár múltjáról és jelenéről. Gépirat.
- Adatok Homokmégy népművészetének és női népviseletének történetéhez.
- Gútai hagyományok- Gyermekkor c. pályázat gépirata.
- Egy lakatosműhely szakmai szavai c. néprajzi gyűjtés gépírata. Adatközlő: Téglás Gábor.
- Honismereti kör speciális Kollégium tématervezete.
- Tájékoztató a Kecel Nagyközségi Tanács Egyesített Szociális Intézménye múltjáról és jelenéről. Gépirat.
- Jegyzetelt néprajzi gyűjtés több adatközlőtől kisiparosok, parasztspecialisták témakörében. Gépirat.
- Kán Péter érsekorvos életrajza.
- A történetiség elve és gyakorlata a szabadtéri néprajzi múzeumok létesítésében.
- Tájékoztató az Erkel Ferenc Művelődési Ház történetéről. Gépirat.
- A táncszók társadalmi funkciói.
- Bellosics Bálint pedagógiai gondolatainak időszerűsége.
- Temesvári fogolytáborból 1944. dec. 20 - 1945. ápr. 24. Katonanóták - gyűjtés Tóth (monostori) Ferenc.
- Adatok a hajósi pincék népi építészetéhez.
- A Kecel története és néprajza c. könyv 71. számú ábrája a 745. oldalon. A 7. sz. felmért tanya ( Borbényi -tanya) kisházának metszete és laprajza. Rajz