Viski Károly Múzeum Kalocsa [RR-F]
Provenance/Rights: Viski Károly Múzeum Kalocsa [RR-F]

Képeslap

Object information
Viski Károly Múzeum Kalocsa
Contact the institution

Képeslap

A kalocsai Nagyobb papnövelde a Szent – Háromság téren. Elején és hátulján piros betűs nyomtatás. fekete Patachich Gábor érsek már a pápai jóváhagyó bulla előtt Kalocsára utazott. Első intézkedéseként a Csáky Imre érsek által épített vendéglőt - a jezsuita kollégium helyén állt - papnevelő intézet létesítésére jelölte ki. A célszerűen átalakított épületet 1733. november 4-én felszentelte és bevezette az első nyolc növendéket. Az újratelepített egyházmegyében egyre több papra volt szükség, ezért gyorsan kinőtték a régi épületet. Klobusiczky Ferenc érsek 1757. január 13-án tetette le az új intézet alapkövét a főszékesegyház melletti telken. Utódja, Batthyány József fejezte be az építkezést, a növendékeket 1764. augusztus 15-én vezették át ünnepélyes keretek között a régi épületből. 1807-ben második emelettel bővítette Kollonics László. Klobusiczky Péter 1823-ban építette hozzá a Deficienciát. Utolsó átalakítását Császka György (1891-1904) eszközölte, aki a főutcai szárnyat meghosszabbította. Emlékét a Szent György szobor hirdeti az új szárny homlokzatán. Az intézet különleges értéke a gyönyörű barokk kapu. 1915. június 9-én bérmentesítve

Source
MúzeumDigitár
By-line
Viski Károly Múzeum Kalocsa
Copyright Notice
© Viski Károly Múzeum Kalocsa ; Licence: RR-F (https://www.europeana.eu/rights/rr-f/)
Keywords
képeslap, papnevelő intézet

Metadata

File Size
218.49kB
Image Size
1110x720
Exif Byte Order
Big-endian (Motorola, MM)
X Resolution
96
Y Resolution
96
Resolution Unit
inches
Y Cb Cr Positioning
Centered
Copyright
© Viski Károly Múzeum Kalocsa ; Licence: RR-F (https://www.europeana.eu/rights/rr-f/)
Encoding Process
Baseline DCT, Huffman coding
Bits Per Sample
8
Color Components
3
Y Cb Cr Sub Sampling
YCbCr4:2:0 (2 2)

Contact

Artist
Viski Károly Múzeum Kalocsa
Creator City
Kalocsa
Creator Address
Szent István király út 25.
Creator Postal Code
6300
Creator Work Email
6300 Kalocsa Szent István király út 25.
Creator Work Telephone
0678-462-351
Creator Work URL
http://www.viskikarolymuzeum.hu
Attribution Name
Viski Károly Múzeum Kalocsa
Owner
Viski Károly Múzeum Kalocsa
Usage Terms
RR-F

Linked Open Data