A TT.2010.2.14.2.-es leltári számon egy érdekes érmet ?riz a városi múzeum, melyet 1951-ben adta ki a kohó- és gépipari miniszter „Sztálin Vasm? Emlékérem” néven. A Rákosi-korszaknak (1947-1956) nevezett pár év az ország XX. századi történetének közismerten az egyik legkeservesebb id?szaka volt. Az embertelen törekvés a hagyományos értékek leépítésére, az egypárti kommunista diktatúra kiépítésere elhibázott gazdaságpolitikai döntésekkel is járt, melyek egyik legfontosabb eleme a szovjet mintára történ? er?ltetett iparosítás volt. Az olyan jól ismert szlogenek, mint a „Szél és acél országa leszünk!” jellemezték a sokszor alaptalan és átgondolatlan ipari és egyéb fejlesztéseket. ..A nagy ipari beruházások legfontosabbika és a korszak egyik jelképe a Dunai vagy ahogy kés?bb pár évig nevezték, a Sztálin Vasm? volt. Magyarország akkori legnagyobb ipari beruházását korábban még Mohácsra tervezték, de a jugoszláv-magyar „kapcsolatok” miatt végül a biztonságosabbnak ítélt Dunapentele mellett döntöttek. Így került sor az építkezés megkezdésére a már kijelölt helyszínr?l áthelyezve a kubikusokat 1950 májusában. Az magyar viszonylatban hatalmas építkezésekre az ország minden részéb?l toboroztak munkásokat (így Paksról is), mint arról a Tolnai Napló 1951 január 28.-i számában beszámolt a „Tolna megye fiatalsága még jobb munkával bizonyítja be a Párt iránti h?ségét, szeretetét” cím? cikkében.: „ … Harcot folytatnak fiataljaink a Dunai Vasm? felépítéséért. Megyénkb?l eddig 500 fiatal ment el Dunapentelére dolgozni.” Érdekesség, hogy akárcsak a környék más építkezéseire, így a vasm?höz is nagy mennyiség? épít?anyagot biztosított a Paksi Téglagyár. Ugyanakkor ezek min?sége szintén a Tolnai Napló két nappal kés?bbi száma szerint nem volt mindig „megfelel?”, mert a lapban a „Szüntessék meg a selejtes téglák gyártását a Paksi Téglagyárban, adjanak népgazdaságunknak min?ségi épít?anyagot” cím? dörgedelmes cikkében arról számolt be, hogy a paksi tégla „a saját súlyát nem bírta el, … 50