museum-digital
CTRL + Y
en

Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola (Kalocsa)

Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola 6300 Kalocsa, Hunyadi János utca 5. "Kalocsán, az 1966-ban alakult akkori zeneiskolában csak hangszeres zenét tanulhattak (billentyűs, vonós, vokális, fafúvós, rézfúvós, akkordikus, zeneismeret, kamarazene) tanszakokon, majd 2003-tól a néptánccal és a grafika- és festészettel kiegészülve már e művészeti ágakat is megismerhetik az érdeklődők – az évek átlagában négyszázan, – 12 évfolyamos rendszerben, az ekkortól Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nevet viselő iskolában. Térítési díj ellenében (mely átlag 2000.- Ft/hó) vehetik igénybe a szolgáltatásokat, amely heti 4-6 tanórai foglalkozást, – ez biztosítja a választott tárgy, hangszer gyakorlatának és elméletének elsajátítását – továbbá az iskola létesítményeinek felszereléseinek – hangszerek, ruházat, egyéb eszközök – használatát jelenti. Az iskolatípus sajátosságából adódóan (tanár és tanuló kapcsolata a tanulás-tanítás kölcsönhatásában közvetlenebb) minden beiratkozott gyermeknek lehetősége van a választott művészeti területen az alapkészségek elsajátítására, mely a kreativitáshoz, a művészi képességek fejlesztéséhez, annak kibontakoztatásához szükséges. A legtehetségesebb tanulók szakirányú felkészítésén túl az iskolában folyó személyiségfejlődést segítő nevelés utat mutat a további önálló ismeretszerzéshez, orientációs mintát ad az önbecsülésre, a közösségi élet írott és íratlan szabályainak betartására, az értékes életre."(http://www.kalocsa.hu/oktatas/alapfoku-oktatasi-intezmenyek/, 2020.09.16.)

Objects and visualizations

Relations to objects

Festmény, "Zeneiskola"
Show objects

Relations to actor

This actor (left) is related to objects with which other actors (right) are related to

[Relation to person or institution] Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola (Kalocsa)
Painted / Autographed/Signed Vadvári Katalin

Show relations to actors

[Last update: ]