museum-digital
CTRL + Y
en

CAOLA Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat

CAOLA Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat. A Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat (KHV) 1981-től CAOLA néven futott tovább. 1831-ben "Hutter József szappanfőző gyárával tette meg az első lépéseket a magyar kozmetikai ipar, s egyben ez a vállalkozás számít a mai Caola egyik jogelődjének is.A második világháború után felgyorsultak az események: 1961-ben létrejött az Illatszer és Kozmetikai Vállalat, amelybe számos vegyipari céget olvasztottak, többek között a Hutter Rt. alapította Elida Szappangyárat és a BIP gyárát. A létrehozott nagyvállalat a hajdani Baeder Rt. jogait is birtokolta, így1981-ben felvehette a továbbra is rendkívül sikeres hazai márkát jelképező Caola nevet. Létrejött a szocialista Magyarország mára nosztalgikus emlékeket idéző vegyipari mamutvállalata, amelynek legendás termékei közt volt például a Baba- és a Gabi termékcsalád, illetve licensz alapján szintén itt gyártották a Nivea- és az Axe termékeket is. A rendszerváltozást követő privatizációk, valamint a multinacionális kozmetikai cégek magyarországi térnyerése nyomán a Caola piacvezető helyzete gyökeresen megváltozott az 1990-es években. 1999-ben az EVM Rt. vásárolta meg a Caola márkanevet, míg a Caola-Alfa Zrt. vitte tovább a kozmetikai portfólió többi márkáját. 2011. január 5-ével a Caola-Alfa Kozmetikai Zrt. az EVM Zrt.-től visszavásárolta a Caola márkanevet és a Caola termékcsaládot. Ezzel ismét teljes körűen hazai tulajdonba került a cég, amelynek jelenlegi neve: Caola Kozmetikai és Háztartás vegyipari Zrt."(https://magyarbrands.hu/magyar-markak/magyar-markak-adatlapjai/caola/, 2020.09.10.)

Objects and visualizations

Relations to objects

Sidolos (fémtisztító) üvegReklámajándék, asztali irattartó
Show objects

Relations to actor

This actor (left) is related to objects with which other actors (right) are related to

Created CAOLA Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat
[Relation to person or institution] Zalai Nyomda Rt.
[Relation to person or institution] / Created Gedeon Richter Ltd.

Show relations to actors

Relations to time periods

Show relations to time periods

Activity (Interactions with objects)

[Last update: ]