museum-digital
CTRL + Y
en

Abbázia Kávéház

Steuer Gyula (1841−1913) alapította 1888-ban: a Monarchia két legnagyobb, Brüsszelből hozatott falitükre, az onixmárvány asztalok, a pazar étel-, ital- és lapkínálat a város egyik legelegánsabb és legnépszerűbb kávéházává tették. Olyan jól is jövedelmezett, hogy Steuer bekerült a legtöbb adót fizető, virilis polgárok sorába, és megvette az egész bérházat, amelyben a kávéház működött. A család több tagja is jeles kávés volt: fivére a Fiume kávéház tulajdonosa, Marcell fia pedig később apja társa az üzletben, és az Ipartestület alelnöke. A vendégkör krémjét a demokrata politikusok adták: törzsasztala volt Eötvös Károlynak, utóda az asztalfőn Vázsonyi Vilmos lett. Ugyancsak törzsasztaluk volt olyan jelentős fővárosi lapoknak, mint A Polgár és a Pesti Hírlap vagy a Világ. Művészek is jártak ide szép számmal – bár egy sértődött csapatuk egyszer a szomszédos Japánba tette át a székhelyét –, sőt Grünwald Ödön festőművész a 30-as években az Abbazia főpincére volt.
Steuer Marcellt Auschwitzban ölték meg, Lóránd öccse pedig, aki a világháborút és a vészkorszakot túlélve 1945-ben újraindította az üzletet, az államosítást követően a kitelepítésbe halt bele.

"Az Abbázia Kávéház híres kávéház volt Budapesten, mely fénykorát az 1890-től az 1900-as évek első évtizedeiben élte. 1888-as megnyitása után a legnagyobb és legfényűzőbb kávéháznak számított. Más kávéházakkal együtt a kulturális és politikai élet társasági központja volt, a kispolgári vendégek mellett politikusok, tanárok, a tudományos élet képviselői, újságírók, írók és képzőművészek kedvelt törzshelye. Épülete az Oktogon déli oldalán, az Andrássy út 49. szám alatt ma is áll, jelenleg a K&H Bank fiókja működik benne. Nevét Abbáziáról, az Osztrák–Magyar Monarchia akkori híres, adriai üdülővárosáról kapta." - (Wikipedia (hu) 11.08.2021)

Objects and visualizations

Relations to objects

Csokoládés csésze
Show objects

[Last update: ]