museum-digital
CTRL + Y
en

Kir. Magyar Természettudományi Társulat

"1802-ben magyar tudósok egy kis csoportja előtt Kitaibel Pál, a nagy magyar botanikus előterjesztette egy természettudományi társaság megalakításának tervét, nem rajta múlt, hogy az elképzelése csak jóval később öltött testet. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat 1841 tavaszán Pest-Budán jött létre, Bugát Pál felhívására. Ugyanebben az évben szervezték meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlését (MOÉTV), melyet 1841–1933 között 41 alkalommal tartottak. A vándorgyűlések szervezete 1933-ig működött, míg a Magyar Természettudományi Társulat –, mely túlélte a szabadságharcot, átvészelte az első és a második világháborút – 1952-ig folyamatosan tevékenykedett, 1953-ban azonban nevétől, vagyonától megfosztották. Célja volt a természettudományokat művelni, hazánkat e célból vizsgálni és az ismereteket terjeszteni. Tudományos kutatásokkal szakembereket bízott meg pályázatok vagy beadott tervezetek alapján különféle segélypénzekből (országos segély, Bugát-alap, magánadakozások). Szakkönyvtára egy 1896 végi felmérés szerint 20.151 kötetből állt. Ugyanekkor tagjainak száma 7800-on felül volt, alaptőkéje pedig 118.900 forintra rúgott, kiadványcserében állt 207 hasonló célú külföldi társulattal és intézettel." - (Wikipedia (hu) 29.11.2022)

Objects and visualizations

Relations to objects

Dudichné Vendl Mária; Koch Sándor: Drágakövek, különös tekintettel a mesterséges
Show objects

Relations to actor

This actor (left) is related to objects with which other actors (right) are related to

Published Kir. Magyar Természettudományi Társulat

Show relations to actors

Relations to time periods

Show relations to time periods

Activity (Interactions with objects)

[Last update: ]