museum-digital
CTRL + Y
en

Állami Általános Iskola, Peremarton - Gyártelep

1924-ben nyitotta meg kapuit Berhida peremartongyártelepi településrészén az első oktatási intézmény – egy egytantermes, hat évfolyamos, osztatlan iskola, egy tanítóval –, melynek fenntartója az Ipari Robbanó Rt. volt. 1948-ban megtörtént az iskolák államosítása. Állami kézbe került az Ipari Robbanó Rt. is. Ezt követően nagyarányú fejlesztések történtek a gyár területén, egyre több fiatal család költözött a gyártelepre, ezáltal rohamosan növekedett a gyermeklétszám, az iskola tanterem gondokkal küzdött. Ezt a problémát oldotta meg az 1964-ben átadott új, akkor korszerű iskolaépület, mellyel lehetővé vált a szaktárgyak, a testnevelés, a technika magas szintű oktatása, a napközi otthon kialakítása. Az intézményben a pedagógiai munka a nyolcvanas évek közepéig két épületben folyt. Az 1985-ben bekövetkezett földrengés okozta károk helyreállítása során nyílt lehetőség a főépület bővítésére, így 1986. szeptemberétől egy épületben folyik a munka. Az iskola 1989-ben vette fel II. Rákóczi Ferenc nevét.
Forrás: http://www.rakoczi-pmgyt.sulinet.hu/?page_id=14

Objects and visualizations

Relations to objects

A Peremarton - Gyártelepi Általános Iskola bélyegzőjeEhető gombák (Geniessbare Schwämme) faliképsorozat 2. táblaMérgező gombák (Giftige Schwämme) faliképsorozat 10. táblaFalikép. Mérgező növények (Giftpflanzen)Falikép. Mérgező növények (Giftpflanzen)Szemléltető falikép. Virágzatok
Show objects

Relations to actor

This actor (left) is related to objects with which other actors (right) are related to

[Relation to person or institution] Állami Általános Iskola, Peremarton - Gyártelep
Created / Published Friedrich Sperl Verlag
[Relation to person or institution] Anton Hartinger (1806-1890)

Show relations to actors

Relations to time periods

Show relations to time periods

Activity (Interactions with objects)

[Last update: ]