museum-digital
CTRL + Y
en

Sarkantyu Simon (1921-1989)

Sarkantyu Simon
festő, grafikus, művészetpedagógus
Pincehely, 1921. május 27 - Budapest, 1989. december 18.
1941-1944: Magyar Képzőművészeti Főiskola, Rudnay Gyula növendéke. 1946-ban fejezte be tanulmányait a Derkovits Kollégiumban. 1956-1959: Derkovits-ösztöndíj; 1958: Prix d’Honneur, Salon Populiste, Párizs; 1960, 1967: Munkácsy-díj; 1985: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete-nívódíj. 1947-1953 között a népi kollégium igazgatója volt Dombóváron, valamint Budapesten. 1960-1981: Magyar Képzőművészeti Főiskola adjunktusa, majd docense. 1966-1968: a Kilencek alapító tagja és kiállításaik állandó résztvevője. Tanulmányúton számos kelet- és nyugat-európai országban járt. Budapesten dolgozott. Festői felfogása a posztnagybányai hagyománykör folytatója, ám az irányzat lírai kolorizmusa nála a képi elemek bizonyos megszerkesztettségével, illetve az előadás nagyvonalúságával párosul, ami stílusának eleven, dekoratív jelleget kölcsönöz. Problematikái zömmel a mindennapokban gyökereznek, elsősorban a modern szellemi élet szerkezetének, a kor életérzésének megragadása foglalkoztatta. Előszeretettel festett csendéleteket, amelynek kis világából a valóság nagyobb összefüggéseire utalt, de tájképein, sőt alakos kompozícióin is az ábrázolt élmény vagy jelenség egyetemes érvényű vonásait emelte ki. Az 1950-es években több nagy formátumú, főként munkásmozgalmi témájú történelmi képet festett, ezek tanulságait utóbb, érett korszakában, murális munkáin kamatoztatta. Közvetlensége folytán népszerű és kedvelt főiskolai oktató volt, aki nyitott szellemiségével hatott tanítványaira.
Egyéni kiállítások
1944 • Dombóvár [Kaponya Judittal]
1959 • Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest (gyűjt.)
1969 • Képcsarnok, Nagykanizsa
1970 • Képcsarnok, Szeged
1972 • Babits Művelődési Központ, Szekszárd (gyűjt.)
1974 • Csók Galéria, Budapest
1978 • Csók Galéria, Budapest • Városi Tanács [Sarkantyu Judittal], Szekszárd • Derkovits Terem, Szombathely
1983 • Művelődési Ház [Sarkantyu Judittal], Kölesd
1985 • Csontváry Terem, Pécs [Sarkantyu Judittal és Mihállyal].

Válogatott csoportos kiállítások
1950-től állandó résztvevője volt az országos és külföldi kiállításoknak.

Művek közgyűjteményekben:
Fővárosi Képtár, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Miskolci Képtár, Miskolc
Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd.

Objects and visualizations

Relations to objects

Sarkantyu Judit keramikus, Sarkantyu Mihály fotográfus és Sarkantyu Simon festőmTéli táj
Show objects

Relations to actor

This actor (left) is related to objects with which other actors (right) are related to

[Relation to person or institution] Sarkantyu Simon (1921-1989)
[Relation to person or institution] Sarkantyu Judit (1947-)
[Relation to person or institution] Sarkantyu Mihály (-)

Show relations to actors

Relations to time periods

1954 1956
Show relations to time periods

Activity (Interactions with objects)

[Last update: ]