A Nyolcak nevű avantgárd művészcsoport 1911-es budapesti kiállításán az ifjú Berény Róbert közel ötven művével szerepelt, s rögtön a korabeli magyar művészet progresszív irányzatainak egyik legfontosabb képviselőjévé lépett elő. Berény előzőleg évekig Párizsban élt, az újító stílustörekvések központjában, ahol elsősorban a fauvizmus és – a modern elődök közül – Cézanne művészetének hatásait dolgozta fel. Korai alkotásai jelentős mértékben meghatározták az 1911-es kiállítás radikális hangvételét, amely a közvélemény részéről leginkább csak értetlenséget és botrányt váltott ki. Berény többek között újszerű aktos kompozícióit is bemutatta: álló vagy fekvő női aktokat, amelyek szokatlan nézőpontokból és beállításokban, a francia fauve-ok égő koloritjával rokon harsány színekben képezik le az emberi testet, melynek hangsúlyos plaszticitásából érzékletes térérzet adódik a képeken. A festmények mellett Berény számtalan aktrajzot is készített ebben az időszakban, az életerőt sugárzó három dimenziónak lényegében ugyanazzal a problémájával kísérletezve, de a színek ereje nélkül, csak a virtuóz vonalkezelés expresszivitására támaszkodva. A felemelt kezű női akt jól jellemzi e műcsoportot: rövid, lendületes, zaklatott vonásokkal modellált idolszerű figurát látunk, melyen a nemi jelleggel kapcsolatos jegyek kiemelése révén, de az arányok, a testrészek tagozódásának hozzávetőleges megőrzésével a női test konstruktív felfogása kerül előtérbe.
