A 19. század második felében osztrák festőművészek kedvelt célpontjai voltak Magyarország bizonyos vidékei, melyeknek sajátos, egzotikusnak tartott arculatát tájképek sokaságán örökítették meg. Az 1850-es évektől August von Pettenkofen (1822–1889) és művésztársai évtizedeken keresztül rendszeresen jártak Szolnokra festeni, ami az 1902-ben megalakult szolnoki művésztelep előzményét jelentette. A hozzájuk laza szálakkal kötődő Theodor von Hörmann korainak tekinthető festménye plein air naturalista felfogásban adja vissza a Balaton környéki falusi tájat, hétköznapi, zsánerszerű motívumokkal gazdagítva a látványt. A kép centrumában álló faluszéli parasztház emberlakta nyugalmát az egyszerű, bensőséges élet képzetével idézik fel az előtérben beszélgető színes staffázsfigurák, a ház előtt csúcsosodó szénakazal tövében kapirgáló szárnyasok és a kémény felett szétoszló füst fekete foltja. Ismert ennek a falusi látképnek egy másik, kissé puritánabb változata, mely nélkülözi az említett hangulati motívumokat. A házak és a szénkazlak sora a képtér mélye felé tartva ritmikusan tagolja a finom, részletező ecsetvonásokkal megfestett művet, amely a hátoldalon olvasható felirat tanúsága szerint siófoki tájrészletet ábrázol.
