Éjjeli szigonyozásra legalkalmasabbak a borongós, szélcsendes őszi éjszakák voltak, mikor a világító fénycsóva fénye jól átjárta a vizet. A térdig érő vízben lassan gázoltak a hlászók, bal kezükben zsúpszalma lángja világított, szemük a vízfelszínt pásztázta. Amikor megpillantották a sekélybe húzódott halat, jobbjukban tartott szigonyukkal lesújtottak rá.