A hamvasztásos temetkezések sajátos típusát képviselik a halomsírok, amelyek az ősidőktől nyomon követhetők a halottkultuszban – a római korban is. Közös jellemzőjük, hogy az égett csont- és hamumaradványokat, a mellékleteket földhalommal borították. A Várpalota melletti Inotán feltárt két halomsír a Rómához igazodni kívánó helyi bennszülött gyökerű közösség vezetőjének és fiának hamvait rejtette. A túlvilági utazást, hitük szerint, megkönnyítő kocsis temetkezést nem mindenki engedhette meg magának, ezért a tényleges szokások pótlására faragták a sírkövekre a fogatos kocsit, illetve a kocsit és a hátaslovat. Ezüst szállal tausírozott kantár- és gyeplődíszek alkotják a garnitúrát. A csuklós zabla, kisméretű karikájában kettős, tausírozott karikát illesztettek. Téglalap alakú fülébe a kantár kapcsolására, kettős lemezű szíjbefogó csatlakozik.
