Az emberiség legősibb ütő-zúzó fegyvere, amelyet egyrészt védekezésre, másrészt pedig a vadak leütésével élelmének megszerzésére használt, egy egyszerű, legallyazott fabunkó vagy bot volt. A bunkó/buzogány/bot ugyanakkor egyfajta hatalmi jelkép is volt az őskortól kezdve, egyik kimunkált változata a jogar. Az egyházi vezetők esetében ugyancsak a tisztséghez tartozó attribútum, jelvény volt a főpapi bot. Jelen esetben a veszprémvölgyi apácakolostor területén előkerült, vélhetőleg apátnői botot díszítő faragványt láthatjuk. A tárgy tulajdonképpen két, fordított U alakban hajló nyakú sárkány alakját jeleníti meg, mindkettő kiöltött, szétágazó nyelvvel. A sárkányok szeme sötétkék színű, üvegpasztával volt berakva (jelenleg ezekből csak az egyik van meg). A két sárkányalak között, mindkét oldalon, hosszúkás, hosszú fülű állatfej van. A botvég szinte teljes felületét elborítja a további díszes és bonyolult fonadékos díszítés. Alsó részének közepén négyszögletes lyuk szolgált a botnyél befoglalására. A felső rész közepén és az oldalak közepén egy-egy kerek szeglyuk a botnyél rögzítésére szolgáló szegeknek lett kialakítva.
