Ültetett égererdő - Bodrog, Belső-Somogy
A Belső-somogyi homokvidék egykori tölgyesei, keményfás ligetei, nyíresei, lápjai helyén mára nagyrészt mezőgazdasági területeket találunk. Ahol erdők vannak, ott is nagyrészt ültetett erdeifenyvesek, vörös tölgyesek és akácosok. A természetközeli erdők és egyéb természetes élőhelyek szinte alig maradtak meg mutatóban, pár 100 hektáron. A legértékesebb állományokat ma a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet és néhány más apró természetvédelmi terület őrzi.
Belső-Somogy egykor kiterjedt, de még ma is jelentős éger- és nyírfaerdei néhány kiemelkedően értékes gerinctelennek adnak élőhelyet. Olyan tápnövényspecialista fajoknak, amelyek csak ezeken a fafajokon tudnak fennmaradni. Országos szinten rendkívül ritka fajokról van szó (pl.: tarkaszövő, aranyfoltos púposszövő, erdei púposszövő), amelyeknek jellemzően az Észak-európai jóval kiterjedtebb nyíresek az igazi otthonaik, Közép- és Nyugat-Európában csak a hűvös hegyvidéki nyírlápokban maradtak fenn. A képen is látható égerültetvények azonban csak jóval kevesebb értékes fajt tudnak fenntartani, lágyszárú-flórájuk pedig szinte kizárólag közönséges gyomokból tevődik össze.
A mézgás éger másik elterjedt neve az enyves éger, a nyírfafélék családjába tartozó fafaj. Egész Európában elterjedt, északon jóval kiterjedtebben, síkságokon állományalkotó fa, Közép- és Dél-Európában csak vízközelben, vízfolyások, patakok mentén, általában (természetes körülmények között) szalagszerűen kísérik a vízfolyást. Magas vízállású lápos területeken égerlápok, égeres láperdők alakulhatnak ki, amelyekben jó néhány értékes növény- és állatfaj állománya él. Ártéri, nedves síkságokon ültetvényeket is hoznak létre az erdőgazdálkodások, amelyeknek a természeti értéke igen alacsony. Narancsszínű fája puha, de víz alatt jól bírja, ezért régen gyakran hídpillérekhez is felhasználták.
