A tarkalepkék (Nymphalidae) közé tartozó, középnagy méretű lepkefaj elmosódott, rejtőszínű szárnyfonákjával, és tarka szárnyfelszínével, de különösképpen repülési sebességével és manőverezési képességével tűnik ki fajtársai közül. Kozmopolita fajnak tekinthető, hiszen Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Amerika nagy részét leszámítva az egész világon elterjedt. Alapvetően melegkedvelő lepkefaj, és csak a nagyszerű repülési és ebből adódóan vándorlási képességének köszönhető, hogy majdnem az egész Földön előfordul. Magyarországon is mindenhol találkozhatunk vele, áprilistól egészen novemberig, azonban a teleket nem éli túl semmilyen formában (pete, hernyó, báb). Igazi vándorfaj, amelynek az első április-májusi nemzedéke afrikai és dél-európai területekről jut el hazánkba, majd ezeknek az utódai fejlődnek ki, és alkotják az azévi későbbi nemzedékeket. A tavaszi, bevándorolt példányokon érdekes megfigyelni, hogy honnan érkezhettek hozzánk: minél kopottabbak, valószínűleg annál távolabb keltek ki, a legkopottabbak és legjobban roncsolódottak akár több ezer kilométer távolságból, minden bizonnyal a Szaharától délre levő területekről jutottak el hazánkba. A zártabb helyeket kerüli, inkább a meleg, napsütötte területeket kedveli: a legkülönfélébb nyílt élőhelyeken előfordul a természetes gyepektől a mezőgazdasági területeken át (ahol szója-, napraforgó- és cukorrépa-kártevő is lehet) a virágokban gazdag városi parkokig. Általánosságban véve csak közepesen gyakori fajnak számít nálunk, de gyakorisága kizárólag a tavasszal felvándorolt példányoktól függ, ezért nem veszélyeztetett. A melegedő éghajlat kedvez a fajnak (például 2019-ben szinte tömeges és a leggyakoribb nappali lepke volt Magyarországon és egész Európában), azonban a bevándorlási területeken kitenyésző állományok nagysága nagymértékben függ a tavaszi időjárási szélsőségektől. Így egy kedvezőtlen tavaszi periódus erősen meggyérítheti az adott évi hazai állományokat. Fő tápnövénye aszat- (Cirsium sp.), bogáncs- (Carduus sp.) és csalán-fajok (Urtica sp.).
