Perlmutter festménye Cleónak becézett nevelt lányáról egy befejezetlenül maradt portré benyomását keltheti, a néző azonban hamar észreveszi, hogy szignált és datált, azaz „befejezettnek nyilvánított” mű. Érett ökonómiával adja vissza tárgyát, hozza felszínre az ábrázolt hölgy lényét jellemző hervatag bájt, az arcán – révedő szemeiben és bágyadt mosolyában – nyugvó derűs-melankolikus, már-már enervált hangulatot. A festő választékos színkultúráját és technikáját dicséri a mód, ahogyan a fehéren hagyott alapon közvetlen, „alla prima” gesztusokkal, kék és halványrózsás vonásokkal felvázolva épp csak kibontja az alakot, melynek párnára hajtott fejét, arckifejezését úgy emeli ki, hogy plasztikusabban érzékelteti a kép befejezetlennek ható részeihez képest. A világos arcot kissé meg is keményítik a markánsan jelzett száj, szemek és szemöldökök, hatásuk azonban a feloldó lágysággal szembeni kontrasztként érzelmi jelentőséget sejtet, s valamiféle bánatos utóérzettel gazdagítja a kép egészét, a derűs színvilág és a nő szelíd mosolya ellenére. Konkrétumok nélkül tárgytalanként is lehet jellemezni a kép sajátos hangulatát, ugyanakkor a Cleo hajában látható fekete szalag nem feltétlenül csak dekoratív elem, mert a korán özvegységre jutott asszony helyzetére és sorsára emlékeztető szimbólumként is szemlélhető.
