Az 1969 óta a szentendrei Új Művésztelepen alkotó Hajdú László festészetét a jól elkülöníthető korszakokat átfogó szellemi egység és a magas szintű festői kultúra jellemzi. A kortárs geometrikus és nonfiguratív törekvéseket képviselő művész több alkotásával a hagyományos képforma határait kutatta: az ún. épített képekkel kilépett a négyzetes vagy téglalap alakú zárt formából, hiszen a festmény központi eleméhez szerkesztett további részelemek szélei a szabályos alakzat határain túlnyúltak. Az 1990-as évek legvégén a radikális váltást nem is annyira a tondó forma megjelenése okozta, hanem a kép megtörése, és egyik felének a térbe való befordítása. A tondók felső részének befordulásával ez a felület árnyékosabb és haloványabb tónusúvá vált, így kettős térhatás jött létre: egyaránt értelmeződött a kép virtuális tere a valóságos mellett.
