A Szentendrén élő Kossuth-díjas Farkas Ádámnak a természethez áttételekkel kötődő nonfiguratív művészetében rendkívül konzekvensen követik egymást az alkotói periódusok. Az 1975-től induló korszakában előtérbe került az építészet és a szobrászat kapcsolatának kutatása, valamint az ember és a tér viszonyának újragondolása. Ennek eredményeképpen művészetében együttesen jelent meg a természeti erőket jelképező organikus formák és az építészetre utaló geometrikus alakzatok. Ennek jegyében született meg – többek között – a nagyatádi szoborparkban a Ködkarcoló (1976) című tájplasztika.
Kisméretű tájplasztikának tekinthető A jövő emlékei (1981) című, négyrészes alkotás, amelynek egyik darabja a lisszaboni Gulbenkian Múzeum gyűjteményében található. A képzeletbeli romokat rekonstruáló, utópisztikus hangulatú, a land artban gyökerező alkotások a tektonikus mozgásokat idéző, gyűrt bronzfelület és a simára polírozott mesterséges formák kettősén alapul.
