Egy gyermeki világhoz illő, képzelet szülte lény jelenik meg Anna Margit figurájában, amelynek valóságalapja legalább annyira az alkotó személyiség lelki szférája, mint a külvilág, ahonnan a tehén alakja, jelképe származik. Első pillantásra a kép keresetlenül tiszta és ösztönös, merészen naiv szín- és formavilágával vonja magára a néző figyelmét. E dekoratív-expresszív jegyek azonban teljesen statikus módon fejeződnek ki, ami az irreális térszerűséggel együtt különös, szürreális jelleget ad az ábrázolásnak. Az élénkzöld háttér, amelyben a mélabús pillantású fekete tehén áll, a jobb felső sarkában lévő fogyó hold (vagy nap) karéjával, mellőzve a horizontot, egymásban idézi fel és mossa össze a föld és az ég, illetve a nappal és az éjszaka képzetét, mindkettőre utalva, de csak egyetlen homogén síkot hozva létre, amelynek markáns színe ezáltal ambivalensen befolyásolja a kép hangulatát. A fekete tehénnek, amely ebből a szubjektív, tellurikus minőségű közegből tekint ki ránk, hófehér tőgye és élettelenül lecsüngő kézre emlékeztető vastag farka van, s néhány apró, piros virág díszíti elszórtan a testét. Szelíden humoros, bájosan groteszk és tompán szomorú lénye jellegzetes kétértelműséggel – állati alakban emberi karakter – egy különös, derűtől és melankóliától egyaránt áthatott kedélyvilágot reprezentál.
