Scheiber képein az 1920-as évek második felétől jellegzetes témává váltak a modern – amerikai – tánczene divatját képviselő bárzenészek és táncosnők figurái. Végletesen stilizáló, dinamikus előadásmódja jól megfelelt a felszabadult indulatról szóló témának, amelynek érzéki-dekoratív természetét a képek szándékosan és expresszíven túlhangsúlyozva, érezhető groteszk jelleggel élezik ki. Bár Scheiber témaköre viszonylag szűk terjedelműnek mondható, ekkori festészetére éppoly jellemző a rutinosan gyorskezű, termékeny és sziporkázóan ötletes spontaneitás, mint a korabeli dzsesszzenére, amellyel már néhány kortársa is összefüggésbe hozta kialakult stílusát. Alakjai környezetükkel együtt absztrakt összhatású kavalkád pillanatnyi állapotában villannak fel, a színes forgatag véletlenszerűen megragadott töredékeiként. Nincs ez másképp a jelen kép esetében sem. Félig elfátyolozott arcú és keblű táncosnő frappánsan formált, sötét árnyalatokra hangolt figuráját látjuk rajta, kék, vörös és fehéres hullámokat vető fodros szoknyában. A fehér pöttyözés nem csupán kiemeli az ellebegő nőalakot a környező hullámos formavilágból, amelytől alig különböztethető meg, hanem – merőben szubjektív módon véve a kép játékos hangulatát – a ruházat dús hullámainak habzásán-esésén éjszakai hófelleghez teszi őt hasonlóvá.
