Az őszies tárgyú és színvilágú csendélet a festő útjának azon szakaszát képviseli, mikor az 1930 körüli játékosan stilizáló képalkotást egy kevésbé kötött, a modern naturalista megformáláshoz jobban igazodó festészet kezdte el felváltani az 1930-as évek derekán. Művei kvalitását persze továbbra is Berény legfőbb erényei, az érzékletes, egyéni színhasználat és a kép kohéziós erejét adó szerkezet iránti érzék határozta meg. Nagy szerepe volt az említett változásban annak, hogy a festő inspiráló közösségre lelt a Gresham-körben, amely a nagybányai festészeti hagyományt vállaló, illetve azt továbbfejlesztő művésztársak, kritikusok és műgyűjtők alkotta baráti társaság volt. A stiláris jegyek alapján ebből a korszakból származó csendélet a rusztikus, vörösesbarna korsóba helyezett és őszies levelekkel díszített virágcsokorral, a grépfrútféle sárga gyümölccsel és a kosár szőlővel ízlésesen egyszerű, ám kissé szokványos festői tárgyegyüttest ábrázol, amit ráadásul – szintén tipikusnak mondható megoldással – ablak előtt rendezett el a festő. Különös és meglepő azonban a tárgyak és a háttér kapcsolata, hiszen a félrehúzott kockás függöny látni engedi, hogy zöld spaletta zárja le az ablakot, kirekesztve minden fényt a külvilágból, és jobban megfigyelve a néző azt is észreveheti, hogy a spaletta zöldjén éppen csak látható az ablaküveg reflexe, melyben félig ott dereng a kosár szőlő tükörképe is. Berény ritkán, de szívesen élt egyes csendéletein a tükröződés effajta leleményes alkalmazásával, nemcsak azért, hogy serkentse az elsőre nyilvánvaló látványra irányuló figyelmet, hanem – önreflektív alkat lévén – azért is, hogy tudatosítsa, hangsúlyozza a kép jelenség voltával összefüggő esztétikai illúziót.
