A kép dekoratív szín- és formaharmóniára törekvő absztrakt terében egyetlen – bár szintén erősen absztrahált – figurálisan értelmezhető elem a kék és a lila árnyalataiban megfestett, geometrikusan leegyszerűsített női bábfigura, amely a bal oldalon egybekomponált szögletes és íves síkalakzatok szín- és formavilágát követi. A vízszintes-függőleges viszonylatokban kapcsolódó elemek a síkkonstruktivizmusnak egy kevésbé szigorú, érzékibb szellemiségét sugallják, s csak a női figura idézi elő a telt színű síkokból álló kompozícióban a térszerű tagolódás érzetét. Az emberi alak hangsúlyosan funkcionális összefüggése a képen belüli térrel utalhat arra a funkcionalista esztétikára, mely a korban új környezet- és életszervező eszményként jelent meg, nagy hatást gyakorolva Bortnyik művészetére is. Az új Éva, illetve Az új Ádám című műveiben a festő már 1924-ben kifejezte a modernitás által megváltozó emberképpel kapcsolatos kételyeit. Az ezekben érezhető ironikus és monumentális felfogás stílusos dekorativitássá szelídült az 1929-es képen, mely síkformák és emberi figura összekapcsolásával kísérletező szín- és formatanulmány lehetett. A környezetével formailag is egyneművé váló személytelen figura ember és környezet új, racionális, szimbolikus egységét hirdeti. A festőnek 1930-ban kiállítása nyílt a Tamás Galériában, ahol Szűz címmel feltehetően ez a mű is szerepelt. Ez a talán szatirikus élt sem mellőző cím mindenesetre összhangban áll az arctalan kék figura hangulatával, a sematikus és éteri jellegű, figyelemkeltő és letisztult vizualitással.
