Vaszary János művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, ahol Székely Bertalan növendéke volt. 1887-től akadémiai képzését Münchenben folytatta, emellett nagy hatással volt rá a naturalista és realista festészetet képviselő Hollósy Simon köre is. 1899-től a haladó szellemiségű Julian Akadémiát látogatta Párizsban, stílusára ettől kezdve az itt tapasztalt újfajta, akadémizmuson túlmutató képzőművészeti irányok voltak nagy hatással. Az első világháborúban haditudósítóként tevékenykedett, számos háborús rajzot és festményt készített. Az 1920-as évek második felétől kezdődően készített nagyvárosi pillanatképeire, tengeri, Balaton- vagy Duna-parti jeleneteket ábrázoló alkotásaira jellemző az eleven színvilág, a könnyed, lendületes, illetve expresszív ecsetkezelés. Az 1910-es években készült női aktot ábrázoló, vázlatszerű tusrajza azonban még a szecessziós művészet lendületes vonalvezetését idézi.