A kép abba a mondén, nagyvárosi élettel kapcsolatos témakörbe illeszkedik, mely az 1920-as évek közepétől jelent meg és vált meghatározóvá Vaszary festészetében. A figurának szemlátomást nincs személyes karaktere, inkább egy mesterséges „ideál” vagy típus képviselője, melyet a kordivat modernizmusának végleteiből sem hiányzó életéhség felszínes, plakátszerű érzékisége jellemez, az eredendő témával, egy konvenciálisabb értelemben vett nőiség és elegancia képzetével szemben. Feketén felvázolt fotelben, keresztbe tett lábakkal ül a nyitott ruhás karcsú nőalak, egyik kezét ölében nyugtatva, a másikkal haját igazítva, ellentétes tartású karjaival mintegy keretezve félig meztelen felsőtestét. Hűvös fehérségű, néhol zöldes árnyalatú bőrével, maszkírozott arcával annyira stilizált, hogy nemisége szinte eltűnik és fanyar, színlelt erotika érzetét kelti, amit a kényelmes pózban hátravetett fejtartás deformáló hatása is hangsúlyoz. Vaszary felszabadultan könnyed, harsány gesztusokkal, áttetsző fehér alapon dolgozott, hígított olajfestéket használva, a képfelület legnagyobb részén olyan anyag- és ecsetkezeléssel, mintha tussal festett volna. Erősíti a festmény rendkívül rajzos vagy grafikus karakterét a feketére, szürkére és fehérre hangolt, csak kevés, de jól elhelyezett színfolttal élénkített színvilág. Az ebben megnyilvánuló visszafogott attitűdöt, festői ökonómiát vibrálóan ideges feszültséggel telíti a spontán jellegű, gesztusos felületalakítás.
