Objects

titulussal szerepel. Rövidesen az elemi iskola igazgatója lett. E tisztséget 1920-ig töltötte be. Ekkor a földművelésügyi miniszter kinevezte háziipari felügyelőnek, 1926-ban pedig előléptette és megbízta három dunántúli megyére kiterjedően főfelügyelőnek, majd 1933-ig Miskolc székhellyel Észak-Magyarország háziiparát felügyelte. A tanítói kar egyetlen tagja volt, aki ilyen tisztet töltött be. E hivatalai mellett számtalan funkciót töltött be Tapolca társadalmi, gazdasági és kulturális életében. Felügyelője volt a járási faiskolának, miniszteri biztosa az elemi iskola VI. osztályainak vizsgáinál a tapolcai és balatonfüredi járásokban, jegyzője a járási tanítóegyesületnek. 1908-óta titkára majd ügyvezető alelnöke volt a Gazdakörnek. E szervezet kereteit kitágítva, hatékony és magas színvonalú kertészeti ismeretterjesztést alakított ki. Fontos szerepet vállalt a filoxéra elleni küzdelemben. Fűztelepet létesített, meghonosította a szalmafonás és kosárkötés mesterségét. Szerkesztette és kiadta a Tapolczavidéki Gazdakör évkönyveit. Húsz éven át főparancsnoka volt a tűzoltó egyesületnek. 1902-ben létrehozta és eredményesen működtette a népkönyvtárat, amiért a Múzeumok és Könyvtárak Országos Bizottsága 1907-ben díszokmánnyal és 100 korona jutalommal tüntette ki. Jelentős helytörténeti munkásságot fejtett ki. Először ő tett kísérletet Tapolca történetének összefoglalására. Megírta és publikálta Zala Vármegye földrajzát. Kisebb írásai, elbeszélései több helyen (Családi Lapok, Zalamegyei Almanach, stb.) is megjelentek. 1904-től 1919-ig felelős szerkesztője volt a hetente megjelenő Tapolczai Lapoknak. Színvonalas írásaival nagy hatást gyakorolt a polgárosodó kisváros közéletére. Első kezdeményezője volt Tapolca idegenforgalmi fellendítésének. Igazi néptanító volt, bármihez is fogott. 1922-ben megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Wodiáner alapítványi díját. (Forrás: Tapolcai Életrajzi Lexikon)