Szinyei Merse Pál közvetlen természeti látványon alapuló, szenzuális-optikai értékekben bővelkedő tájképei között első pillantásra talán kevésbé érdekes darabnak tűnik a Bodrog menti tájrészletet megörökítő festmény. Az esemény és figurális motívum nélküli képen a széles, nyugalmas, enyhén fodrozódó folyókanyarulat a legdominánsabb elem, melynek átlója a lilás párán át előderengő távoli hegyek felé vezeti a tekintetet. Az emberi jelenlétet csupán egy-két világos folt jelzi a horizonton, melyek valamely kisebb településre utalhatnak. A mű témája lényegében nem más, mint a tájban feltárulkozó harmonikus távlat megragadása egyszerű és tiszta, ugyanakkor teljesen természetes hatású képszerkezetben, amit viszonylag tompa, egyhangú, ám finoman összehangolt színek atmoszférája tesz igazán elevenné. A hegyaljai táj – ahol a festő szüret idején tartózkodott, mikor a művet készítette – a maga jellegzetes hangulatában és arculatában jelenik meg a képen. Ahogy a művész monográfusa, Szinyei Merse Anna írta a kép párdarabjáról (Bodrog II.), úgy ebben az esetben is elmondhatjuk, hogy az idős mester a föld, a víz és az ég, azaz a természeti őselemek egységének nagyszabású panorámáját hozta létre, tőle szokatlan mértékű, lakonikus tömörséggel.
