Az 1896-ban megalakult nagybányai művésztelep legjelentékenyebb művészegyénisége volt az alapítók közül Ferenczy Károly, akit a modern magyar festészet kezdeteit meghatározó festőiskola legkövetkezetesebb, stílusteremtő mestereként tart számon a művészettörténet. 1911-es festményének témája – amit két változatban is megfestett – a bányászvároshoz közel eső izvorai fennsík fenyvesekkel övezett hatalmas legelője a hegyoldalon karámba tömörülő ökörcsorda motívumával. A festő intenzív plein air színhatásokra épülő, a napfény erejétől átjárt természeti látványt nyújtó műveivel szemben ez a borús egű táj mentes a megragadóan érzéki szín- és fényeffektusok érzetétől, amely Ferenczy legszebb tájképeinek sajátja. A viszonylag magasra helyezett hullámzó horizont, a széles égbolt és a sötétebb tónusok ugyanakkor jól érzékeltetik a hegyvidéki legelő hűvösen monumentális környezetét, amelyből csak világos foltokban válnak ki az állatok egységes, szürkésbarnás tömegei. A vázlatos és nagyvonalú festésmód, valamint az a tény, hogy a kép másik változata is hasonló jegyeket mutat, arra enged következtetni, hogy a művész egyik befejezetlen jellegű, kísérletező kompozíciójáról van szó.
