A hamvasztásos temetkezések sajátos típusát képviselik a halomsírok, amelyek az ősidőktől nyomon követhetők a halottkultuszban – a római korban is. Közös jellemzőjük, hogy az égett csont- és hamumaradványokat, a mellékleteket földhalommal borították. A halomsírok alatti temetkezések változatosak, legjellemzőbb az ún. szórthamvas rítus. A máglyán összegyűjtött maradványokat vagy a felszínen terítették el vagy beleszórták a sírgödörbe. Máskor a máglyamaradványok nagy részét agyag- vagy üvegurnába tették és úgy állították a felszínre vagy a sírgödörbe. A hamvakat tartalmazó urnákat faládákba, kőből faragott vagy kőlapokból és téglákból összeállított ládákba is állíthatták. A bemutatott Drag37 típusú terra sigillata tál is urnaként került, ólomdróttal javított, másodlagos szerepkörben a sírba. A kerámiatípus a kor luxusterméke volt és még ilyen formában is adott némi presztízst az elhunyt számára.
