A matyó férfiviselet jellegzetes darabja a szerfölött bÅ‘ ujjú ünneplÅ‘ing. Gyolcsból készült, vállfoltos, galléros, a nadrágba, bÅ‘ gatyába bekötve viselték, fölötte lajbival. PamuthÃmzés dÃszÃti a gallérját, elején a gomboláspántot, legfÅ‘képpen pedig a kézelÅ‘be nem fogott, 70 cm bÅ‘ ingujj végét. A hÃmzés piros, kék és sárga szÃnű pamuttal készült, cakkos szélű gallérján és elején keskeny sávban elhelyezett apró virágok és levélsorok szabályosan ismétlÅ‘dÅ‘ váltakozása dÃszÃti. Leglátványosabb az ingujj hÃmzése, amely széles felületet borÃt be. A minta alapja a folyókának vagy vÃzfolyásnak nevezett hullámos levélsor. Az ingujjat szÃnes horgolt csipke szegélyezi, amely ún. cipóshorgolással készült. Ez az ingtÃpus a 19- század második felében általánosan elterjedt az alföldi parasztságnál, de ilyen bÅ‘ és hosszú ujjal csak a matyók hordták. DÃszÃtése kezdetben fehér lyukhÃmzés, singolás volt. A jellegzetes körtés mintákon elÅ‘ször csak kevés piros hÃmzés jelent meg, majd a singolát teljesen háttérbe szorÃtotta a szÃnes laposhÃmzés. A divat változásával a keskeny csÃkminta lassan 30-40 cm szélessé vált, megnÅ‘ttek a motÃvumok is. Az 1920-as években a piros-kék pamutfonalat a szÃnes műselyem váltotta fel.
Az ingujjak szélét a századfordulón még cakkal dÃszÃtették, a széles horgolt csipke divatja ezután terjedt el. Ez a csipke olyan tömött és súlyos volt, hogy a legények verekedéskor megcsavarintva az ingujjat, ütÅ‘ fegyverként is használták. A hÃmzett inget a keresztanya ajándékozta a legénynek, és újlegényként öltötték fel elÅ‘ször a suhanckorból legénnyé avatott fiatalemberek. Az avatás általában télen, a környék elsÅ‘ lagzija alkalmából történt, több egykorú legény egyszerre tartotta meg a legényavatást. A dÃszes lobogós inget a legény házasember korában is viselte.
In.: Veres László - Viga Gyula szerk.: A Herman Ottó Múzeum műkincsei. Miskolc, 1999.
Fügedi Márta: 169. katalógustétel (kép: 233. oldal, tárgyleÃrás: 353. oldal)
en