A csuhé a kukorica csöveit borító levél, amelyet ősszel a kukoricacsővel együtt szedtek le, majd a ház udvarán, vagy a pajtában kukoricafosztón szedték le a csövekről és tették félre a téli felhasználásig. A csuhéfonást sokan elsajátították a szüleiktől és a mindennapi használati tárgyaikat maguk készítették. A legegyszerűbb csuhémunka a csuhébaba, amit szinte minden falusi kislány készített még a 20. század végén is. A Dunántúlnak ezen a részén a székek ülőfelületét is csuhéval fonták be, de készültek szatyrok, kosarak is. A vásárok, a piacok és egyéb utazás alkalmával vitték magukkal a szatyrokat.
en
