A második világháború idején a katonai szolgálatból kizárt zsidó férfiaknak munkaszolgálatot kellett teljesíteniük. Ámos 1940 és 1943 között három alkalommal vonult be munkaszolgálatra: három-három hónapra magyar területen, azt követően pedig tizennégy hónapra Ukrajnába került, a keleti frontra, ahol különösen ádáz és kíméletlen harcok dúltak. Bár a Balatonaligán végzett első munkaszolgálat – 1940 őszén – már kemény fizikai és lelki megpróbáltatásokkal járt, Ámosnak ekkor még viszonylag több lehetősége adódott arra, hogy a kényszermunka rövid pihenői során is alkosson, képi jegyzetekben rögzítve benyomásait. A Balaton mellett tájakvarelleket készített, valószínű azonban, hogy ebből az időszakból származik az itt látható rajzi emlék is. A talicskát cipelő, kabátba és sapkába burkolózó arctalan férfialakban a festő bizonyára önmagát jeleníti meg, de éppúgy lehetne valaki más is a sorstársak közül. Szinte pillanatszerű életkép a lecsupaszított falusi környezetből, a lényeges háttér azonban elemeli a rideg köznapi valóságtól, két szimbolikus jellegű motívummal bensőségesebb színezetűvé teszi. A hegyszerű kazalhoz támasztott létra a festő képi világában a föld és az ég, az anyagi és a szellemi szférák közötti átmenet, a felfelé irányuló törekvés jele, amit ezúttal egy fa is nyomatékosít, melynek leveles ágai a zordabb idő ellenére mintha a sarjadó élet keltette reményt sugallnák. Az erőteljes fekete és kék kontúrozás dinamikája kiemeli a melegebb színfelületek hatását. A létrán egy különös, önálló hullámvonal kígyózik át, mely éppúgy lehet szeszélyes alkotói gesztus, mint baljós előérzet nyoma.
de
