A sűrű festőiségű asztali csendélet két tömbszerűen formált körtét állít a középpontba, az egyiket álló, a másikat fekvő helyzetben, szorosan egymáshoz tapadva, úgy, hogy a két száruk képzelt vonala szinte merőlegest alkot egymással. Ámos több képén megfigyelhető az a jellegzetes mozzanat, hogy két fő motívum – különösen férfi és női figurák – olyan szoros közelségben, mondhatni kötésben vannak egymással, hogy egyetlen, szétválaszthatatlan egység érzetét keltik. A két furcsán bumfordi körte is ugyanezt tükrözi, még ha a vaskos kontúrozás és az eltérő színárnyalat némileg meg is különbözteti őket egymástól. Talán erőltetett volna metaforikus jelentést keresni bennük, mégis a vertikalitás és a horizontalitás hangsúlyos jellege, nyomatékosítva a gyümölcsök monumentális hatású ábrázolásával, a hétköznapi tárgynál bensőségesebb jelentőséggel ruházza fel őket. Ehhez lényegesen járul hozzá a kép kompozíciós megoldása, ami a motívumokat a képsík felső felébe helyezi – ahol egy keretezett kép vagy inkább tükör, illetve egy virágmintás fehér kendő részletei is láthatóak –, csökkentve a rálátás kicsinyítő illúzióját, mintegy megfordítva a tárgyak érzékelésével kapcsolatban megszokott nézői pozíciót. A kép alsó negyedét a terítő intenzív narancsos-barnás-zöldes felülete határozza meg, amelynek színe a gyümölcsökéhez hasonló. A körték alatt lévő háromszögletű, tördelt hatású terítő, valamint a csendélet hátterét a tükörrel együtt lezáró virágmintás kendő egymásba érő merőleges síkjai szintén hangsúlyozzák és erősítik a horizontális-vertikális kapcsolódás fontosságát a kompozícióban.
en
