A holdvilágos, sejtelmes hangulatú szentendrei esték varázsos emléke Ámos Imre több képét is áthatja. Az ódon kisváros légköre mint különös jelentést hordozó közeg kelt életre bennük, és ahogy a festő írta, valami misztikus telítődöttséget kaptak ezáltal itt készült művei. Ez lényegében egybevágott azzal a törekvésével, hogy olyan lelki tartalmakat sűrítsen a képekbe, amelyek spirituális jelentéstöbbletet képesek érzékeltetni, tükrözve alkotójuk belső világát is. A Séta Szentendrén nem nyújt egyértelműen szimbolikus utalásokat, ugyanakkor olyan melankolikus, lírai életérzés sugárzik belőle, melynek fényében mintha mögöttes jelentések társulnának az ábrázolt alakhoz és tárgyakhoz, a nyitott ablakon át feltáruló tájrészlethez. Az ablakba helyezett virágcsokor visszatérő elem Ámosnál, s itt domináns színével és vertikális alakjával az ablak előtt látható halvány rózsaszínes nőalakkal áll összefüggésben, amelynek egyszerre szellem- és szoborszerű megjelenése egy alvajáró nem evilági benyomását keltheti. A csendélet legfurcsább és a nézőhöz legközelebb lévő eleme egy barna nyúl talányos figurája, amely a kép hátoldalán olvasható, áthúzott felirat (címvariáns) tanúsága szerint egy „nyulas tűpárnát” ábrázol. Elszakadva köznapi funkciójától ez a tárgy szinte már szürreális árnyalatot visz a képbe, megmagyarázhatatlan volta miatt idegenebbé, nyugtalanítóvá téve a csöndes, nyugodt és máskor otthonos érzetű szentendrei miliőt. A szokatlan kontextus révén a hold mitikus szerepéhez is kapcsolódik, amivel az emberi ösztönvilágot – az éjszaka bensőbb jelentőségét – felidéző „sötét ponttá” válik a kompozícióban.
en
