Az öregedő Rippl-Rónai az 1910-es évek közepétől egyre kevesebb olajképet festett, s e viszonylag fáradságos, körülményes technika helyett még jobban előtérbe került a pasztell, amit addig is nagy előszeretettel használt. Utolsó olajképét Bányai Elzáról (Zorkáról) készítette, aki 1915-ben lépett be az életébe, s híres női portréinak legkedvesebb, állandó modellje lett. A nála jóval fiatalabb, színésznői ambíciókat tápláló lány nem csupán a mester művészi képzeletére, de érzelmi életére is elragadó hatást gyakorolt, amiről az egyik legszebb, legesszenciálisabb képet nyújtja a Kínai csészés nő című pasztell, a Zorka-ciklus egyik fő műve. Érdemes itt teljes egészében idézni Molnos Péter frappáns jellemzését a festményről: „A kék fotelben ülő, divatos frizurát viselő fiatal lány kissé álmatag szemekkel pillant félre, alig látható, sejtelmes mosolya és a szétnyíló sárga köntös alól kivillanó fehérnemű az egész ábrázolásnak finoman erotikus felhangot kölcsönöz. A képek által halhatatlanná váló modell a sok, Rippl-Rónai által érezhetően élvezettel variált szerep közül e képen a csábító bestia arcát, a mondén, nagyvilági hölgy vágykeltő alakját öltötte magára, melyet az arcán tükröződő sárga reflex és a csészét tartó kéz kacér gesztusa is tovább hangsúlyoz. Így válik e jellegzetes, szív alakú arc, az idős mester ifjú csábítójának portréja egy örök típus időtlen megszemélyesítőjévé.”
en
