Czóbel a csendélet, a tájkép, az arckép és az akt műfajában alkotta meg legtöbb művét, érdekes azonban, hogy a műfaji határok nála képlékenynek bizonyulnak festésmódjának minden motívumot markánsan átalakító ereje következtében. Figurális képein nem törekszik az egyéni jelleg kiemelésére, viszont sajátos egyszerűsítéssel a karakter bélyegét formálja meg az emberi alakból; vagy olyan támpontot jelent számára a modell, amelynek inspiráló hatásából kiindulva sajátos, lélekkel teli festői látomást alkot. Festészetének átváltoztató érzékisége legfurcsábban nőket megjelenítő képein ütközik ki, melyeken az alakok a mű lényegét képező mélytüzű színharmóniák bábszerű tárgyaivá válnak, miközben testiségük e harmóniák idézte lélekszerűség káprázatában szabadul fel. A fekete ruhás hölgy portréja már az idős művész érett alkotása, amely jól képviseli Czóbel stílusának és kvalitásának állandóját. A szembenéző ifjú nő alakja nagyjából deréktól felfelé látható rajta, nagyrészt kitölti a képsíkot. Enyhén megdőlt, nyugodt és kényelmes testtartása világosan utal arra, hogy ülő helyzetben látjuk, bár a háttérből élénk színekben előtűnő enteriőr fal- és bútorrészletei nem nyújtanak ehhez stabil térérzetet. Ezek csupán dekoratív alapként egészítik ki a fekete eleganciájába öltözött nő komoly, melegséget sugárzó szépségét, akinek puha, sötét, fénypont nélküli szemei jelzik lényének centrumát. A kép utóéletéhez személyes jellegű adalék, hogy a festő utólag (1972-ben) Kövesi István feleségének dedikálta a művet.
en
