Mednyánszky háborús tájképei, mint a Faluba vonuló katonák, gyakran olyan formai motívumokra épülnek, melyek többszöri megfestésével már a világháború előtt foglalkozott a mester. Ilyen a képtér mélyébe tartó, centrális szerkesztésű út motívuma is, amely jellemzően alacsony horizontú tájban fut a végtelen felé, hatalmas, dramatizált színekben fénylő, különféle hangulatokat szuggeráló égbolt alatt. Ahogy arra korábbi és újabb monográfusai egyaránt rámutattak, Mednyánszkynál e festői jelenség is szimbólummá fokozódik: értelmezhető a művész nyughatatlan lényének tükreként, vagy – ha háborús tájképről van szó – a világméretűvé nagyított csapásban elvesző ember általános léthelyzeteként. A háborús tájak jellegzetes szereplői menekülők, hadifoglyok, sebesültek, halottak, ellátmányt szállító trének, vonuló csapatok, melyek oldottan-expresszív ecsetkezeléssel megfestett tömegei gyakran csupán árnyszerűen tűnnek fel a táj lidérces közegében, akárcsak a kopár környezet más elemei, a fák, az épületek vagy azok maradványai. Az itt látható festmény egységesen alakított zöldes-barnás-sárgás textúrája (egy kevés kékkel és barnáslilával) csaknem monokróm hatást tesz, egy komor látomás súlyos homályát idézi, amelyből elmosódva sejlenek elő a háttérben pusztító tűzvész lángjai és csak valamivel határozottabban az előtérben álló szétlőtt tetejű házak körvonalai. A középen vezető úton lovas-gyalogos figurák kivehetetlen árnyait látjuk, akikről nem lehet eldönteni, hogy menekülők-e vagy támadók. Mednyánszky motívumhasználatának sajátos vonása ez az értelmezést érintő bizonytalanság, mely ugyanazon figurális vagy tájképi alakzat hangulati kontextustól függő többértelműségén alapul.
en
