Az Ülő csavargó tűznél melegedő magányos figurájában a tétlen pihenés, a megállás mozzanata mögött a hányatott úton levés érzete koncentrálódik. Barnás, zöldes foltokkal jelzett szabadtéri környezetben a mellényt és kalapot viselő pipázó fiú kinyújtott lábakkal ül a földön s mezítelen talpait melengetve egy tűzrakás előtt merev tekintettel a lángokba réved, melyeket csak néhány sárga és narancsos vonással érzékeltet a festő. A fiú alulról megvilágított arcára mély árnyékok vetülnek, ormótlan lábfejei pedig különösen hangsúlyosak. Kissé bohém, önfeledt, de törődött alakja fiatalsága ellenére nélkülözésekkel teli életet sejtet. Mednyánszky ezen a képen is drámai árnyalattal ragad meg egy egyszerre bensőséges és idegen lelkiállapotot, amely esszenciálisan, legfeljebb minimális tárgyi elemek kíséretében jellemzi csavargóinak léthelyzetét, a sorsszerű hontalanságot. Mednyánszky művészi fejlődésének fontos eredménye volt, hogy mind a tájak, mind a figurális művek terén képessé vált kis méretben is monumentális hangvételt alkalmazni. A figyelem, mely az egyes alakot intenzív hangulatban és nagyságban állítja képzeletünk elé, a földszínek hatása mellett a tökéletes arányérzék, a találó nézőpont és a melankolikus testtartás pontos megjelenítésének összhangjában jut kifejezésre.
en
