Egry életében a megnyugvás és a kiteljesedés korszakának is nevezik az 1920-as évek második felét, ami a Balaton melletti letelepedéssel járó elementáris tájélmények lassú átszűrését és alkotói kibontását jelentette. Az emberi figura észrevehetően nagyobb szerepet kapott az újabb képeken, amelyek az aranykori emlékezetű táj és a benne élő, az otthonát megtaláló ember harmonikus kapcsolatának bizonyságai. E művek kozmikus távlatú létkörében kívánják felmutatni az embert, egy önmagában teljes világ magától értetődő létezőjeként, akin mint a megcsodált teremtést jelképező legfőbb esszencia sugárzik át a mindent megelevenítő fény. A jelen tájkép előterében, középen elhelyezve, egy korlátnak támaszkodó férfi kék és vörösesbarna vonalakkal ábrázolt sziluettje áll velünk szemben, gondtalan, nyugalmasan szemlélődő tartásban, fejét kissé oldalra fordítva. A mögötte kirajzolódó háttérben, a korlát bal szélét érintő átló mentén három egymáshoz tapadó fürdőkabin látható egy zöldes gömbkoronájú, árnyszerű fával. Mintha a férfialakot ellenpontozná vagy ismételné, egy másik fa is áll a fehéren terjengő napsütésben, a fény sárgás, vöröses és zöldes ragyogással hatja át a lombozatát. A tó vizének közelségét éppen csak jelzi a kép jobb felső sarkánál húzott íves partvonalon túli halványkék terület.
en
