A modern plein air, illetve posztimpresszionista látásmódot sajátosan egyéni és magyar szellemben meghonosító Koszta József művészetének egyik állandó témája a paraszti életmód kimeríthetetlenül ősi mozzanata, a termőföldön végzett munka, mely az alföldi táj szépségével és hangulatával együtt egész érett pályafutása során mélyreható inspirációt jelentett a művész számára. A küzdelmes útkeresés, a hosszadalmas tanuló- és vándorévek után Koszta 1911-ben egy Szentes melletti tanyán telepedett le, ahol immár teljesen kiforrott eszköztárral folytatta az alkotói munkát. Expresszív, szenvedélyes kolorizmusának remek darabja, az alföldi nyári alkony vibráló atmoszférájával telített Mákszedők című festménye is a szentesi letelepedést követő időszakban született. A képen látható három nőalak közül az előtérben háttal álló fejkendős asszony oldott sziluettje hangsúlyos ellenfényben jelenik meg a szaggatott felületű tájban, és mintegy a szemlélés nyugalmát szuggerálva a sűrűn „felrakott”, monumentális égbolt felé tekint. Az asszony látomásos erejű alakja szilárd tengelyként ellensúlyozza a táj horizontális struktúráját, meghajló társai alig emelkednek ki a horizont vonalából. A mély tüzű színek lendületes ecsetkezeléssel megképzett „parázsfelületén” ember és táj életteli, megbonthatatlan egységben olvadnak össze.
en
