Eredeti helyén, az elaggott papok egykori sevillai szeretetotthonában ma is ott függ a budapesti Kenyérosztás másolata. Murillo remekművét nem csupán elragadó, gyengéd bája okán övezi a helyiek hűséges rajongása, de azért is, mert tökéletesebben talán nem is lehetne megfogalmazni az intézmény küldetését. A kenyérosztó Jézus látomásképe arra emlékeztet: az elesettekről való gondoskodás olyan kötelessége a keresztény embernek, amely közvetlenül Krisztustól ered. Ám ezt minden kioktató felhang nélkül, magától értetődő természetességgel hirdeti. A megszólítottaknak így nem kényszer lesz, hogy az irgalmasság útján kövessék Krisztust, hanem jóérzéssel eltelítő, belső parancs.Pontosan ez a meghitt közvetlenség és melegszívű empátia a titka Murillo népszerűségének, amely a 18-19. században Raffaellóéval vetekedett. Ma már talán túl édeskésnek tűnik a spanyol géniusz érzelmes hangvétele, pedig a giccs határát soha nem lépi át: mély humanizmusának tárgya nem afféle ábrándos eszménykép, hanem a köznapi, hús-vér ember. Ha a légkör emelkedettebb is, az alakokban ott parázslik Caravaggio plebejus figuráinak emléke. "Nemes naturalizmus" - jellemezte művészetét egy régi méltató. A szereplők méltósága mindenekelőtt az őszinte alázatból fakad, s ezt az erényt testesíti meg a Kenyérosztás megrendelőjének gesztusa is. A menhelyt alapító Justino de Neve kanonok - a festő személyes jó barátja - ugyanis az alamizsnáért esdeklő rászorulók közé helyeztette a saját képmását. Vécsey Axel
en
