Az athéni vázafestészetben Kr. e. 525 körül a korábban szokásos feketealakos technika mellett megjelent a vázák vörösalakos díszítésmódja is. Az Andokidés-festő a vörösalakos vázafestészet úttörői közé tartozott, bár iskolázottságát még a feketealakos technikát használó műhelyekben szerezte. A legkedveltebb vázaformáját jelentő nagyméretű bortároló amphorák egyik oldalát például a régi, a másik oldalát pedig az új technikával díszítette. A lakomákon ivócsészeként használt kylixekből csupán néhány darabot készített.Nevét onnan kapta, hogy némelyik általa festett vázán egy Andokidés nevű fazekasmester szignatúrája található. Művein ő maga nem tüntette fel nevét, így azokat csupán a vázák alapos vizsgálatával lehet azonosítani. A budapesti kylix kétség kívül az Andokidés-festő munkája, a jellegzetes profilok a kissé előreugró és olykor enyhén lefelé hajló alsó ajkakkal, a fejformák, a könyök és a sarkok sajátos kidudorodása mind rá jellemző sajátosságok.A budapesti kylix feltűnően különbözik a többi vörösalakos technikával díszített csészétől, jóval kisebb azoknál. Mérete a feketealakos kylixeknél általános, ahogy a csésze belsejében látható Gorgó-fej is. Szintén a feketealakos kylixek külső részét volt szokás szemekkel díszíteni, a vörösalakos daraboknál azonban a szemek melletti palmetta is elmaradhatatlan elem. Az Andokidés-festő tehát még a két korszak határán állt: a feketealakos formát és részben a feketealakos díszítési rendszert használta vörösalakos technikával keverve.Lakatos Szilvia
en
