Domenico Ghirlandaio számos alkalmazottat (közöttük az ifjú Michelangelót is) foglalkoztató műhelye a 15. század végének legnagyobb firenzei művészeti cége volt, amely nem csak festészeti feladatokat vállalt, de ötvösműveket, mozaikokat, és még ki tudja, mi mást is készített. S amilyen sokoldalú volt Ghirlandaio tevékenysége, épp olyan nyitottan szívta magába a százféle impulzust is, ami érte. Senkit nem érintettek meg firenzei kortársai közül annyira a németalföldi festészet remekei, mint őt, és senki sem alkalmazta nála értőbb módon ezek tanulságait. A részletek aprólékos, tűéles ecsetheggyel megrajzolt kidolgozása, a színek mély ragyogása Szent István képén is az északi hatásról árulkodik. A keresztény egyház első vértanúja, akit Jézus megfeszítése után pár évvel köveztek halálra, olyan átütő erejű, háromdimenziós életszerűséggel áll előttünk, amely a korabeli nézőnek még bizonyára sokkoló lehetett. Talán tompítani, de tán éppenhogy erősíteni akarta ezt a hatást Ghirlandaio, mikor úgy döntött, hogy az alakot látszat-szoborfülkébe állítja, s ezzel az áttétellel, az élő embert imitáló szobrot imitáló festménnyel, még jobban elmossa fikció és valóság határát. A tábla eredetileg a firenzei Santa Maria Novella templom mindkét oldalán festett, körbejárható főoltárának része volt. Ott állt tehát a főkápolna közepén, ahol a falakat Ghirlandaio csodált műve, a firenzei reneszánsz egyik csúcsteljesítménye, a Mária és Keresztelő Szent János életét elbeszélő freskók díszítik. Vécsey Axel
en
