Döntő pillanat volt az európai festészet történetében, amikor a 16. század során a művészek először mertek olyan képeket festeni, amiken egyáltalán nem volt "história". Sem szentek, sem görög istenek: csak egy erdei tisztás, egy nyájat terelő pásztor, vagy egy terített asztal. Az ilyen kép már önálló, zárt világ, független minden irodalmi utalástól. S ahogy megszülettek az új műfajok, úgy hamar akadtak ezeknek specialistái is. Avercamp volt az első holland mester, aki kizárólag téli tájakat festett, sok-sok apró figurával – vidáman csúszkáló, korcsolyázó emberekkel – benépesítve. A süketnéma festő népszerűsége az 1610-es években volt a csúcson, abban az évtizedben, amikor többször is rendkívül kemény tél járt a kis tengerparti kereskedővárosra, Kampenra, ahol élete nagy részét töltötte. A felfedező szem megannyi bájos, apró epizódból csemegézhet a rafinált szerkezetű kis budapesti képen is. Egy paraszt fakutyán tolja feleségét és gyermekét, úri öltözetű alakok ijskolf-ot játszanak, a jégkorong ősét; hátrébb két uraság egy lovas szán felé tart. Sokan korcsolyáznak, de nem mindeki rutinos a sportban: egy fickó úgy hasra vágódott a jégen, hogy kalapja is lerepült. Aki pedig a vaskos tréfákat kedveli, ennél is jobban kacaghat a hajó orránál guggolva szükségét végző asszonyságon, akinek csupasz hátsója körül egy kutya sürgölődik. Együtt szórakozik tehát nemes, halász és paraszt, és talán épp ez a kép fő gondolata: a szabadságát frissen elnyert holland nemzet egysége.Vécsey Axel
en
