A 17. század elején Rómában lüktetett az egész európai művészet szíve. Ide sereglett a kontinens minden sarkából, aki csak élt és mozgott, hogy lássa az alapító atyák, vagyis az antik szobrászok mesterműveit, illetve a modern klasszikusok, Raffaello és Michelangelo alkotásait, akik évszázadok megannyi erőfeszítése után végre meghaladták a régieket. Hanem ideérkezvén jónéhány növendéket inkább a radikális kortárs irányok, kiváltképp pedig Caravaggio provokatív művészete bűvölt el, s azonmód feledték a klasszikus nagyságokat. Talán nem véletlen, hogy a caravaggiói örökséget leghamarább az Északról érkezett (holland, flamand, francia) fiatalok tették magukévá, hiszen a naturalista felfogás közelebb állt az ő hagyományaikhoz, mint a valóság égi mását hajszoló olaszokhoz.Közéjük tartozott a francia nemzetiségű, de Flandriában nevelkedett Nicolas Régnier is. A monumentális Kártyázók csúcspontja és összegzése mindannak, amivé az északi ifjak átformálták a caravaggiói örökséget. Dekadens világban bolyongunk, ahol a régi nagyság, az antik márványfaragványok mára kocsmapulttá züllöttek. Itt nincsenek pozitív példák, erkölcsös hősök; a romokon csak furfangos csalók és ostoba balekok teremnek. A nagyvilági ruhákban pózoló, ám annál üresebb tekintetű áldozatok kifosztására idegyűlt az éjszakai élet élősködőinek minden válfaja: hamiskártyás, tenyérjós, zsebmetsző, kurtizán. A mulatozók mégsem a ma éjjel elherdált vagyont siratják oly mélabúsan, hanem az egész eltékozolt életüket. Vécsey Axel
en
