Kernstok Károlyt, a Nyolcak vezéralakját a reneszánsz és a manierizmus öröksége, az aktokat tájban ábrázoló kompozíció foglalkoztatta leginkább, mintegy az eljövendő harmonikus társadalom ideális képeként aktualizálva az árkádikus tájat. 1912-ben készült lavírozott tusrajza sok tekintetben harmonikusabb, mint a hasonló című első festmény, ahol a monumentális vásznon a színesen, lazán megfestett táj elválik a kontúros, kevés színre redukált alakoktól, nincs harmóniában a középen álló alakok csoportja és az esetlegesen szétszórt lovasok tömege, a síkszerű és térbeli ábrázolás váltakozik. Ezzel szemben a tusrajzon enyhe felülnézetből látunk mindent, a síkban kiterülő táj finom plasztikus értékeket kap. Az ily módon tagolt képmezőben gondosan kiegyensúlyozva helyezkednek el a változatos mozgásfázisokat rögzítő, jellegzetes profilnézetben megragadott figurák. Kernstok úgy őrzi meg a síkszerűség harmonikus egységét, hogy egyfajta reliefszerű hatással mégis belelopja a kompozícióba a táj tágas terét.
en
