Schaár Erzsébet az 1940-es évektől sajátos erejű portrészobrokkal, később Giacometti hatását jelző figurális kompozíciókkal kezdte pályáját. A térproblémák kutatása, a kint és bent, illetve a tükröződés tartalmi és formai kérdései a hatvanas évektől váltak meghatározóvá művészetében. A monumentális igényű, lényegileg kétdimenziós, sziluettszerű figurák gyakran architektonikus elemek (ajtók, ablakok, falak) viszonylatában jelentek meg. Schaár 1966-tól kezdett hungarocellel foglalkozni, e múlékony, könnyű, porózus anyag tette lehetővé számára, hogy életnagyságú méretben dolgozzon. A Nővérek című szobor – amelynek eredetije hungarocell – 1968-ban készült. A két, egymásnak háttal álló, közel életnagyságú figura között csupán összefonódó hajuk teremt kapcsolatot. Halotti maszkokat idéző lehunyt szemű arcuk időtlenségét fokozza a testek szikár megfogalmazása. A két nőalak különös szimbiózisa személyes emlékekre is utal: a művész húga, Magda a negyvenes évek végén tragikus balesetben halt meg.
en
